Telnek-múlnak napjaink, szépen, nyugodtan, kis vírus és baktérium-infekciókkal színesítve, ahogy az kisgyermekes családoknál kell. Tomi bátyus szókincse napról-napra gazdagodik; már nagyon kellene vigyáznia anyának a szabad-szájúságával, mert ami elhagyja az ajkait, két perc múlva már Tamás mondataiba fűzve köszön vissza. Mint anya kedvenc morgolódós témája tegnap: a Kőkertes bácsik és nénik esete nyomán a fűkaszával. Már megint csak a száraz talajon itt-ott növögető kis gazokra támadnak vele, persze nem kis port kavarva, ami jól beteríti az autónkat, a kiteregetett ruhákat, szépen megpucolt ablakokat, stb. Anya rá is kezd: Ezt nem hiszem el, már megint csak a port kavarják ezek az idióták. Eltelik kis idő, halljuk a gépek zúgását, Tamás szeretné újra megnézni őket az erkélyről.
"Anya, kimegyünk az erkélyre megnézni az idióta bácsikat?"
továbbmegyek...
"Én is idióta bácsi akarok lenni!"
Hoppá, anya sem sokkal különb... hívtál, mert felébredtél, gyorsan egy mentést akartam nyomni, erre közzétételt nyomtam... utálom ezt a beakadós hülye egeret!!! Még jó, hogy legalább a formázást megcsináltam. Folyt. köv.
Április 20. van. Végre sikerült kicsit ideülnöm. Hogy befejezem-e a bejegyzést, csak rajtatok múlik, úgyhogy csak ügyesen azzal az alvással. A dátumról egyből eszembe is jutott, hogy ma éppen kerek egy éve, hogy megtudtuk, Réka úton van. Április 20-án jelent meg az a két bűvös csík a terhességi teszten. Nem túl higiénikus meg guszta, de a mai napig megvan és gyanítom, akkor is meglesz még, mikor ezeket a sorokat olvassátok.
Az elmúlt néhány hétben igyekeztünk utánajárni Réka szörcsögésének. Kaptunk is jó Gólyahíres nagycsaládunktól egy fül-orr-gégész doktorbácsihoz elérhetőséget, és ezen a hétfőn már el is mentünk hozzá. Van egyfajta stílusa, nem egy tutujgatós fajta, de nagyon jó a humora és láthatóan nagyon be is válik nálatok. Tomi például ma is idézte őt: "Vigyázz, mert ideges leszek!" Én meg jókat derülök, hogy amennyire komolyan előadta magát ott a rendelőben, egy két és fél évesnek szerintem meg kellett volna ijednie tőle, de eszed ágában sem volt ilyet tenni, te is ugyanúgy élvezted az "előadását" mint én. Az orrleszívást már kevésbé, de ahhoz képest, hogy mire számítottam, meglepően együttműködő voltál a vizsgálat alatt. Persze a kiscica elvitte a nyelvedet, de hamar vissza is hozta, mert utána szokás szerint be nem állt a szád és ez azóta is változatlanul fennáll. Réka meg sem rezzent. Semmivel nem lehet kizökkenteni a nyugalmából. Nagy vigyorokat küldött doktorbácsi felé, csak akkor hagyta abba a mosolygást, mikor a cső 10 centire felment az orrába és a homloküregéből szívta a trutyit, de egy nyekkenést nem hallottunk tőle. Úgy tűnik, megoldódott a probléma, mert azóta nem kell minden nap szívni, nem liftezik ott benn a cucc, de doktor bácsi szerint ezt majd meg kell néhányszor ismételni, és felettébb biztató módon borítékolta mindkettőtöknél a majdani orrmandula problémákat...
Olyan gyorsan telik az idő. Úgy nőttök, mint a gomba. És az a fura, hogy nem tudom felidézni, már Rékánál sem, milyen volt, amikor még csak 3 kilós kis csomagocskák voltatok. Sokszor nézegetlek, gyönyörködök bennetek, míg alszotok és igyekszem örökre megjegyezni magamnak ezeket a csodálatos pillanatképeket, mert majd ti is meg fogjátok látni a ti gyerekeitekkel, nagyon hamar tovaszállnak. Már Rékának is vannak olyan kis dolgai, amik régebben a mindennapjaink része voltak, mára már kinőtte őket. Nem a ruháira gondolok. A kis mozdulatok, a hangocskák, a bújás... De jönnek újabbak és ez így van rendjén. A hajacskája, ami már a születésekor sem volt kis mennyiségű, mostanra már a szemébe lóg, jártunkban-keltünkben rengeteg csodálója akad, és ugyanolyan makacs és konok természetű, mint anyáé. Nem lehet ám csak úgy fésülgetni, ő arra áll, amerre ő gondolja, ha meg kicsit vizezném, hátha úgy könnyebb a formázása, hopp, összegöndörödik. Ugyanolyan cumifüggő vagy, mint a bátyád volt és már neked is van kedvenc szundikendőd, egy katicás az ágyikódban és egy méhecskés a babakocsidban. A méhecskét annyira nem értem, hogy gondolták szundikendőnek, mert a kis szárnyai olyan jól csörögnek, hogy még a park túlsó felén is hallani, de igyekszem úgy odatenni a fejecskédhez, hogy mikor morzsolgatod elalváshoz, ne a szárnyaival traumatizáld magad.
A zötyögős kezdetek után, meglepő módon, a mai napig szopizunk, és ami még meglepőbb és érthetetlenebb, a mikroszkópikus méreteimből nem értem, hogy tudtál mára már majdnem hat és fél kilósra gyarapodni. Mindenesetre rettentő büszke vagyok magunkra, hogy ilyen belevaló csajok vagyunk. Az éjszakai és hajnali alkalmakat szeretem a legjobban, mert te is nyugodt vagy, és ilyenkor érzem, hogy tényleg van sok tejcsi, mert pihentem és volt pár óra, hogy "telítődjek". Ilyenkor is készítek sok-sok képet magamban, mert csodálatos, meghitt pillanatok ezek. Persze Tomival is csodálatosak voltak, nagyon ügyes evő volt, és az éjszakai etetések vele is felejthetetlen élmények voltak. Volt bennük valami varázslatos, téren-időn-túli, csak-mi-ketten-élmény. De ezt biztos így érzi minden édesanya és édesapa is.
Tomi, fú, az elevenségeddel, a folytonos szómenéseddel, a szófogadatlanságoddal rendesen próbára teszed a türelmünket. Tudjuk, hogy ez teljesen természetes dolog a te korodban, ráadásul még jött a hugi is, aki úgy érzed, a neked szánt figyelmünket bitorolja, szóval neked sem lehet könnyű. Sokszor leszünk ingerültek, ilyenkor még teszel egy-két lapáttal rá, de szerencsére mindig meg tudjuk a végén beszélni. És ilyenkor mindig arra gondolok, hol lesz már mindez, mikor az egyetemen tanulod a kvantumfizikát, és kicsit magamba szállok, hogy ne csináljunk belőle túl nagy tragédiát. Tegnap kínunkban már csak nevetni tudtunk apával. Jól kifacsarva, a gólyahíres fotózással a hátunk mögött, egy mozgalmas nap végén ültünk le vacsorázni, hogy a húsvéti szenteltet elfogyasszuk. Te mint egy duracell nyuszi, jól fel voltál húzva, apa meg a végét járta, mert egy kis rosszullét is gyötörte. Csak annyit kért, hogy egy kicsit maradj csendben és próbáld meg nyugodtan elfogyasztani a vacsorádat. Hát nem ment. Ide nyúltál, oda kaptál, kiabálva mantráztál, és miérteztél, ahogy egy jól elfáradt és idegileg túlhúzott két és féléveshez illik. Ha apa nem válaszolt, anyához fordultál, és fordítva. Egyszer én válaszoltam meg egy kérdésedet, gyorsan fordultál is apához, hogy elmond neki a választ, nem számított, hogy apa is ott ül velünk, neked mondtam, akkor ő azt nem hallhatta. Na, apa egy idő után felemelte a hangját, hogy fejezd már kicsit be, és mint akinek már egy csepp ereje sincs, sóhajtva hátradőlt a székén. Te egy pillanatra megszeppentél, de tényleg csak egy pillanatra, mert a következőben már kérdezted is: "Miért hátradőltél?" Hát erre mást már nem lehetett reagálni, kitört belőlünk a röhögés, de azért megpróbáltuk neked elmagyarázni, minek is "örülünk" ennyire.
Zárásképpen egy-két Tomiszáj. Mert olyan büszke vagyok rád, ahányszor csak előhozakodsz egy újabb fordulattal.
Hallom, hogy a fürdőszobában beszélgettek apával, és egy történet jut eszedbe, amit elmesélsz neki. Hallom azt is, hogy ezután így szólsz,: "Elmesélem anyának is." Odajössz hozzám. És kezded: "Szóval!"...
A Wekerlén az ovi előtt mindig parkol egy lila Modus. Egyik nap mégsem volt ott, mindjárt ki is szúrtad, és kérdezted: "Hol a lila autó?" és meg sem vártad a még készülőben lévő "okos" válaszomat, folytattad: "Elment.. Valószínűleg."
Ma megkóstoltad mami húsvéti citromtortáját. Kérdezem, "Na, milyen a mami tortája?"
"Finom... Nem csodálom."
Hoppá, anya sem sokkal különb... hívtál, mert felébredtél, gyorsan egy mentést akartam nyomni, erre közzétételt nyomtam... utálom ezt a beakadós hülye egeret!!! Még jó, hogy legalább a formázást megcsináltam. Folyt. köv.
Április 20. van. Végre sikerült kicsit ideülnöm. Hogy befejezem-e a bejegyzést, csak rajtatok múlik, úgyhogy csak ügyesen azzal az alvással. A dátumról egyből eszembe is jutott, hogy ma éppen kerek egy éve, hogy megtudtuk, Réka úton van. Április 20-án jelent meg az a két bűvös csík a terhességi teszten. Nem túl higiénikus meg guszta, de a mai napig megvan és gyanítom, akkor is meglesz még, mikor ezeket a sorokat olvassátok.
Az elmúlt néhány hétben igyekeztünk utánajárni Réka szörcsögésének. Kaptunk is jó Gólyahíres nagycsaládunktól egy fül-orr-gégész doktorbácsihoz elérhetőséget, és ezen a hétfőn már el is mentünk hozzá. Van egyfajta stílusa, nem egy tutujgatós fajta, de nagyon jó a humora és láthatóan nagyon be is válik nálatok. Tomi például ma is idézte őt: "Vigyázz, mert ideges leszek!" Én meg jókat derülök, hogy amennyire komolyan előadta magát ott a rendelőben, egy két és fél évesnek szerintem meg kellett volna ijednie tőle, de eszed ágában sem volt ilyet tenni, te is ugyanúgy élvezted az "előadását" mint én. Az orrleszívást már kevésbé, de ahhoz képest, hogy mire számítottam, meglepően együttműködő voltál a vizsgálat alatt. Persze a kiscica elvitte a nyelvedet, de hamar vissza is hozta, mert utána szokás szerint be nem állt a szád és ez azóta is változatlanul fennáll. Réka meg sem rezzent. Semmivel nem lehet kizökkenteni a nyugalmából. Nagy vigyorokat küldött doktorbácsi felé, csak akkor hagyta abba a mosolygást, mikor a cső 10 centire felment az orrába és a homloküregéből szívta a trutyit, de egy nyekkenést nem hallottunk tőle. Úgy tűnik, megoldódott a probléma, mert azóta nem kell minden nap szívni, nem liftezik ott benn a cucc, de doktor bácsi szerint ezt majd meg kell néhányszor ismételni, és felettébb biztató módon borítékolta mindkettőtöknél a majdani orrmandula problémákat...
Olyan gyorsan telik az idő. Úgy nőttök, mint a gomba. És az a fura, hogy nem tudom felidézni, már Rékánál sem, milyen volt, amikor még csak 3 kilós kis csomagocskák voltatok. Sokszor nézegetlek, gyönyörködök bennetek, míg alszotok és igyekszem örökre megjegyezni magamnak ezeket a csodálatos pillanatképeket, mert majd ti is meg fogjátok látni a ti gyerekeitekkel, nagyon hamar tovaszállnak. Már Rékának is vannak olyan kis dolgai, amik régebben a mindennapjaink része voltak, mára már kinőtte őket. Nem a ruháira gondolok. A kis mozdulatok, a hangocskák, a bújás... De jönnek újabbak és ez így van rendjén. A hajacskája, ami már a születésekor sem volt kis mennyiségű, mostanra már a szemébe lóg, jártunkban-keltünkben rengeteg csodálója akad, és ugyanolyan makacs és konok természetű, mint anyáé. Nem lehet ám csak úgy fésülgetni, ő arra áll, amerre ő gondolja, ha meg kicsit vizezném, hátha úgy könnyebb a formázása, hopp, összegöndörödik. Ugyanolyan cumifüggő vagy, mint a bátyád volt és már neked is van kedvenc szundikendőd, egy katicás az ágyikódban és egy méhecskés a babakocsidban. A méhecskét annyira nem értem, hogy gondolták szundikendőnek, mert a kis szárnyai olyan jól csörögnek, hogy még a park túlsó felén is hallani, de igyekszem úgy odatenni a fejecskédhez, hogy mikor morzsolgatod elalváshoz, ne a szárnyaival traumatizáld magad.
A zötyögős kezdetek után, meglepő módon, a mai napig szopizunk, és ami még meglepőbb és érthetetlenebb, a mikroszkópikus méreteimből nem értem, hogy tudtál mára már majdnem hat és fél kilósra gyarapodni. Mindenesetre rettentő büszke vagyok magunkra, hogy ilyen belevaló csajok vagyunk. Az éjszakai és hajnali alkalmakat szeretem a legjobban, mert te is nyugodt vagy, és ilyenkor érzem, hogy tényleg van sok tejcsi, mert pihentem és volt pár óra, hogy "telítődjek". Ilyenkor is készítek sok-sok képet magamban, mert csodálatos, meghitt pillanatok ezek. Persze Tomival is csodálatosak voltak, nagyon ügyes evő volt, és az éjszakai etetések vele is felejthetetlen élmények voltak. Volt bennük valami varázslatos, téren-időn-túli, csak-mi-ketten-élmény. De ezt biztos így érzi minden édesanya és édesapa is.
Tomi, fú, az elevenségeddel, a folytonos szómenéseddel, a szófogadatlanságoddal rendesen próbára teszed a türelmünket. Tudjuk, hogy ez teljesen természetes dolog a te korodban, ráadásul még jött a hugi is, aki úgy érzed, a neked szánt figyelmünket bitorolja, szóval neked sem lehet könnyű. Sokszor leszünk ingerültek, ilyenkor még teszel egy-két lapáttal rá, de szerencsére mindig meg tudjuk a végén beszélni. És ilyenkor mindig arra gondolok, hol lesz már mindez, mikor az egyetemen tanulod a kvantumfizikát, és kicsit magamba szállok, hogy ne csináljunk belőle túl nagy tragédiát. Tegnap kínunkban már csak nevetni tudtunk apával. Jól kifacsarva, a gólyahíres fotózással a hátunk mögött, egy mozgalmas nap végén ültünk le vacsorázni, hogy a húsvéti szenteltet elfogyasszuk. Te mint egy duracell nyuszi, jól fel voltál húzva, apa meg a végét járta, mert egy kis rosszullét is gyötörte. Csak annyit kért, hogy egy kicsit maradj csendben és próbáld meg nyugodtan elfogyasztani a vacsorádat. Hát nem ment. Ide nyúltál, oda kaptál, kiabálva mantráztál, és miérteztél, ahogy egy jól elfáradt és idegileg túlhúzott két és féléveshez illik. Ha apa nem válaszolt, anyához fordultál, és fordítva. Egyszer én válaszoltam meg egy kérdésedet, gyorsan fordultál is apához, hogy elmond neki a választ, nem számított, hogy apa is ott ül velünk, neked mondtam, akkor ő azt nem hallhatta. Na, apa egy idő után felemelte a hangját, hogy fejezd már kicsit be, és mint akinek már egy csepp ereje sincs, sóhajtva hátradőlt a székén. Te egy pillanatra megszeppentél, de tényleg csak egy pillanatra, mert a következőben már kérdezted is: "Miért hátradőltél?" Hát erre mást már nem lehetett reagálni, kitört belőlünk a röhögés, de azért megpróbáltuk neked elmagyarázni, minek is "örülünk" ennyire.
Zárásképpen egy-két Tomiszáj. Mert olyan büszke vagyok rád, ahányszor csak előhozakodsz egy újabb fordulattal.
Hallom, hogy a fürdőszobában beszélgettek apával, és egy történet jut eszedbe, amit elmesélsz neki. Hallom azt is, hogy ezután így szólsz,: "Elmesélem anyának is." Odajössz hozzám. És kezded: "Szóval!"...
A Wekerlén az ovi előtt mindig parkol egy lila Modus. Egyik nap mégsem volt ott, mindjárt ki is szúrtad, és kérdezted: "Hol a lila autó?" és meg sem vártad a még készülőben lévő "okos" válaszomat, folytattad: "Elment.. Valószínűleg."
Ma megkóstoltad mami húsvéti citromtortáját. Kérdezem, "Na, milyen a mami tortája?"
"Finom... Nem csodálom."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése