Néha kicsit gazdaságosban nyomom, mert annyira de annnnyira zseniálisan összefoglalok egy témát a facen, hogy kénytelen vagyok ide is becopyzni. ;) Indult egy gólyahíres állatbarátos csoport, ahova leírtam Kornél cicánk történetét, és közben rájöttem, hogy Kornélról még nem is írtam itt úgy részletesebben. Ami érthető, hiszen nem a gyerekünk. Pedig valahol de. Az előbb ugyanott feküdt a kanapén, ahol legelőször, és rögtön be is ugrott minden emlék. Suttogtam is neki (azt nagyon szereti, ahogy a matatós hangokat is, mindig arra jövök ki a fürdőszobából, hogy őrt állt - inkább feküdt - az ajtónál és fülelt, míg bent tettem-vettem), suttogtam, hogy régebben ilyenkor dörgedelmesen lesiccegtünk a kanapéról, ugye? Ő meg mintha értené, mosolygó szemekkel nyújtózott egyet, hogy most más világ van. Íme hát, a történet, hogy mindig emlékezzünk rá.
A mi cicánk Somfaközy Kornél úr 2010-ben szegődött hozzánk, napokig néztem és facsargatta a szívem, ahogy a járókelőket méregette és reménykedve udvarolt a jóságosnak tűnőknek, hátha hazamehet velük. Szerintem egy idős gazdija lehetett, aki elhunyt és a család kitehette a cicust az utcára. Olyan okosnak és barátságosnak tűnt. Egyik nap mentem hazafelé, megint ott hasalt a kisboltnál, mellső lábait olyan cicásan maga alá hajtva, és engem szuggerált átható tekintettel. Annyit mondtam csak "Na, gyere!" felpattant és rohant hozzám. Hazakísért, mint egy kutya, jött a lábam mellett.
A lakást izgatottan körüljárta, megette a makréla konzervet, amivel kínáltam, majd felugrott a kanapéra és a kimerültségtől összeesett rajta. Ott aludt összegömbölyödve, nekem viszont mennem kellett, óvatosan felemeltem, mondtam neki, hogy cicuka, nem maradhatsz most itt, ne haragudj. Ő felnézett rám, kinyújtotta a mancsát felém és szabályosan átölelte a nyakamat. Döbbenetes volt. Ott minden el is dőlt. :)
Bent is hagytam, mire megérkeztem, szegény kihányta a makrélát és kakilt is: a fürdőszoba szőnyeg szépen össze volt csomagolva, azt használta vécének. Nem tudtam rá haragudni, annyira látszott az igyekezet minden mozdulatán, még az összehúzogatott kisszőnyegen is. Mikor megkapta az almot, egyből tudta, mit kell vele csinálni, hihetetlen jól szocializált cica volt. És ivartalanítva is volt. Szóval nagyon szerethette a gazdi és szörnyű lehetett, hogy magára maradt.
A gyerekekkel is nagyon toleráns, mondjuk mi nem is engedtünk soha "nyúzást". Mindig rácsodálkozom, mennyire disztingvál az állat, ha kisgyerek foglalkozik vele.
Kornélt ismerik a házban, környéken is, jókat nevetek, mikor vadidegeneket hallok, hogy "Szia, Kornéééél!" Teljesen önjáró, kapott chipet, kiengedjük, a lépcsőházból is ki-be engedik, ha feljön, finoman kaparja az ajtót, de volt már olyan is, hogy a szomszéd kínai srác csengetett be neki, vagy Éva nénivel feljött a lifttel... Kanapézni és nassolni bejár több lakásba is, igazi életművész. Mostanában kevesebbet megy le, hiányolták is a gondnoki irodában. Nekem meggyőződésem, hogy rajtunk kívül még 2-3 család is meg lehet győződve, hogy az ő cicája, (mert sajnos látom, hogy lelkesen etetik kint), csak néha elcsavarog, akkor van nálunk.
A neve először Örkény után Jötti volt, mert csak úgy jött, de annyira Kornélos volt, hogy átkereszteltük. Utólag tudtam meg, hogy a Kornél jelentése somfa, mi pedig a Somfa közben lakunk és találkoztunk vele. Szeretem ezeket a sorsszerűségeket.
Sajnos a nyáron elkezdte furcsán tartani a hátsó lábát, és mostanra egy fájdalmas duzzanat lett a combján. Az orvos szerint csontdaganata van. Ilyen korban (12 év körüli lehet) már nem javasolt műtét vagy amputáció, most figyelgetem, hogy érzi magát és ha már nagyon rossz neki, jön a szuri.
Addig igyekszünk kényelmessé tenni a napjait, rövid időre kimehet, de jön is vissza hamar. Sokat szeretgetjük, cicakolbásszal kényeztetjük, amit imád. A ronda disznó amúgy annak ellenére, hogy én fogadtam be, Apát imádja igazából. Látnotok kellene azt a fátyolos tekintetű rajongást, amivel ránéz. Mindezt azzal fejeli meg, hogy bárhogy ülünk a kanapén, csakis úgy érkezik meg imádott gazdája ölébe, hogy előtte rajtam keresztülgyalogol. Próbálom úgy felfogni, hogy így köszön be nekem előtte vagy engem tart a górénak és a góré ölébe nem telepszünk, de azért rosszul is esik kicsit ez a szerep.
Hiányozni fog, ha el kell engednünk. Ilyen intelligens, életrevaló cicával, mint ő, soha nem találkoztam, nem tudom, fogok-e valaha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése