Ebédelünk. Épp nem beszélgetünk, mindhárman csöndben falunk. Én az ablakon mélázok kifele, közben arra gondolok, vajon jó-e, hogy mindig szól ilyenkor a rádió. Ebben nőttem fel, ezt szoktam meg, az "otthon-érzéshez" ez is hozzátartozik. Az Ütköző megy, benne az olcsó olasz borok behozatala miatti termelői felháborodás és a probléma lehetséges megoldásai. Arra gondolok, vajon az ismerőseinknél is szól-e a rádió, vagy zenét hallgatnak, vagy csönd van-e... Ekkor Tomi megszólal: "Jó hallgatni a rádiót."
Félelmetes, nem? Így utólag, vagy kívülről nézve igen, de abban a pillanatban minden olyan egyben volt, olyan tökéletes volt. Megkaptam a választ a kérdésemre, és egy újabb bizonyosságot arra, hogy több van körülöttünk, bennünk, mint amennyit gondolnánk. Jót beszélgettünk erről, úgyhogy nem is tudjuk, milyen megoldást találtak a problémára.
Egy kis Tomis ráadás még a beszélgetésünkből, mert szóba kerültek D-ék, hogy E kórházban van, és reméljük, minden jól alakul; hogy D-nak mennyire hiányzik az anyukája:
Tomi: "Nagyon rossz, ugye?"
Anya: "Mi?"
Tomi: "A zaklatottság rossz."
Igen, az nagyon rossz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése