Ma boldog napunk volt

"Ma boldog napunk volt." - mondtad, Tomi nem sokkal ezelőtt, mikor megjegyeztem, hogy ma nem is kellett mérgelődnünk Apával, végre nem úgy fejeződött be a nap; ugye, milyen jó, mikor Anya és Apa is jókedvű? Megint csak elgondolkodtam, vajon a tegnapelőtt olvasott cikk hatása-e még, ahogy kicsit megint átlényegültem megértő szülővé és ezt rezged te is, vagy azt, hogy ma tudtam meg, tegnap örökre elment a Dédi és ezt érezted rajtam, rajtunk..., de annak örülök, hogy ez a te szemszögedből egy boldog nap volt. Nem mondom, hogy így, de legyen még megszámlálhatatlan ilyen boldog napod velünk. 

Kicsi tesód is egy földre szállt angyalka. Másfél éves, de már látja, mikor szomorkodik Anya, és nemcsak látja, átérzi, odajön és megsimogatja a karomat. Még hümmög is egy együttérzőt mellé. Vagy csak úgy megsimogat, mikor elmegy mellettem. Aztán te is gyorsan megsimogattad a másik karomat. Édesek vagytok, ahogy egymástól tanultok. Mióta Réka van, te is sokkal figyelmesebb vagy. Már egy ideje rajtunk van ez az ugatós kórság, én hörgőgyulladásig fejlesztettem, de milyen jó is egy ilyen kórság, amikor azzal búcsúzik el este az én egy szem - szintén köhögős - fiam, hogy "Gyógyulj meg hamar, Anya!". Igyekszem, bár makacs, mint a gazdája. Például már alhatnék sokkal többet is, mert Réka hál'Isten túl van a rendszeres éjszakai műszakokon, már csak néha-néha rendel magához, viszont én valahogy úgy maradtam. Ébredek, agyalok, kicsit alszom, majd ébredek újra, meg újra... Gondolom, ennek is köszönhető a remek formám, hogy júliusban kehülök meg. De sebaj, egyszer csak kimászok ebből is. 

Azért van sok derűs pillanatunk is! Réka igazi élvhajhász. A védjegyes forgolódása még mindig megvan. Ez a hasról indított, lent lévő karját maga alatt hagyó, ellenkező oldali lábát magasba emelő mozdulatsor, manapság kiegészülve az egyértelmű utasítással bíró tekintettel: lehet puszilni a talpamat. Aztán a másikat is. És lehet simizni a hátát, a nyakát, babrálni a hajával... Pár hete a játszótéren ott volt Zsuzsa néni és Csanád anyukája is. Zsuzsa néni megfogta Réka lábát, mert olyan cuki és hogy megnézze, nem hideg-e, mert pont nem 36 fok volt, mint mostanság. Hát, kicsit hideg volt, így gondolta, megmelengeti. Rékának több se kellett, ellentmondást nem tűrő arccal, és nyomatékos hümm-el nyújtotta oda bal lábát is Csani anyukájának, hogy azt is lehet melengetni. Szerencsére ez mindkettőjüknek nagyon tetszett és igazán különleges bánásmódban lettél részesítve. 

Paciimádat van. Vajon mennyire lehet genetikailag kódolva benned? Én azt hiszem, jóval később fedeztem fel a lovakat, de mérhetetlen szerelem részemről is volt. Azonnal észreveszel mindenféle lovat, még a legapróbb képen is, ahol csupán egy foltos fej és nyak látszik csak a lóból, és addig senki észre nem vette és boldogan mutatod, hogy "Páci! ...  Páci! ... Páci!" Egyébként más állatokat is nagyon szeretsz, a cica meg a kutya jön a paci után, aztán bármi, ami cuki, de előfordult már olyan is, hogy krokodiloknál időztél hosszasabban el.

A kis halandzsákat mintha kezdenéd elhagyni és alakulnak a tisztább szavak. Régebben sokat énekelgetted az odádidááá-t, ujjuj-oztál, ide-odá-ztál, utóbbi az Eresz alól fecske fiá...-ból lehet. Persze mostanság is sokszor dúdolgatsz. Ami félreérthetetlenül tiszta szavad, az a NEM. Mi más is lenne. Próbálom kellő komolysággal kezelni az ellentmondásaidat, de egyelőre sokszor el kell fordulnom és jól kiröhögni magam, annyira ennivalóan cuki vagy olyankor. Aztán visszafordulok és komolyan tárgyalunk a helyzetről.      

Eszembe jutott egy Tomis kifejezés, mert a napokban megint előjött. Lehet, hogy már írtam, de inkább legyen meg kétszer, max egyszer ha lesz időm visszaolvasgatni és megtalálom korábbról, gyorsan kitörlöm, nehogy észrevegyétek. Szóval Tomi mindig erősködk, hogy településben kell ülni, és nem érti, miért javítom ki, hogy szerintem a törökülésre gondol. Ez annyira édes. Az óvodában állítólag mindenki így mondja: üljünk le települépsbe. 

Nagyon hiányzik nekünk Mami. Szegénynek ebben az iszonyatos hőségben minden egyes nap be kell utaznia Pécsre kezelésre. Nem így terveztük a nyarat, de a legfőbb, hogy túl legyen rajta és örökre elfelejthessük ezt a nyavaját. De legalább skype-on láthatjuk egymást minden nap. 

Néhány Tomiszáj

Még anyák napja előtt, éppen Maminak készült az ajándéka. "Tudod, milyen gyorsan felöltöztem (fürdés után)? Fölvettem a pizsit, a zoknit, a nadrágot, a felsőt, a zoknit, hogy tudjam készíteni az ajándékot... Mártának. Márta. Így hívják a nagymamámat." Erre Apa megkérdezi tőled, hogy a Papit hogy hívják. "Ö... nem tudom.... Laosz!"

"Amikor becsukom a szemem és befordulok a fal felé, és mennek a tehervonatok, akkor tudok elaludni, mikor hallgatom, hogy mennek. Te is akkor tudsz elaludni, Anya, mikor hallgatod őket?" Nem, nem igazán. Nekem pont nem tetszik és azt szeretném, ha tücskök ciripelését és éjjeli madarak énekét hallgathatnánk. (Ilyen koromban én azt mondtam, hogy tücsögnek a tücsökök.) Te szegény kis nagyvárosi gyermek. "Mint az igli-pigliben ?" Igen, ők nagyon szép helyen laknak és a madarak is milyen szépen énekelnek, ugye?  

"Ti meddig vagytok fönt Apával?" Nagyon számít már, hogy milyen későig fennmaradtál és mit nézhettél meg a tévében. 

Sokszor kezded úgy a mondandódat, hogy "Mondjak valamit?" Mindig nagyon felcsigázol minket ezzel. 

És egy mai:

Hazaértünk a délelőttből, segítettél levenni Rékának a szandált, közben így szóltál: Ugye, hogy azért születtem én, hogy meg tudjam csinálni Réka dolgait? Aranyszívű kis tündérem.

Nincs idő címre, mert Réka sír, Tomi meg kakilt és mindenki nagyon vár :)

Kezded Tomi látni az élet velejét. Múltkor valamire, azt hiszem arra a kérdésedre, hogy mikor nősz bele a papucsomba, mondtam neked, hogy ne siettesd a felnövést, inkább élvezd ki a gyerekkorod minden pillanatát, addig jó neked, hidd el. Erre te is folytattad az én nagy bölcs hangvételemmel, hogy "Nem jó felnőttnek lenni, mindig kiabálni kell." Hát valóban nem kiabáltam életemben ennyit, mint amióta vagy nekünk, az biztos. Milyen fura. Az ember szépen felnő, van egy kialakult képe önmagáról, ami egy egész jó kép, mert van benne nyugodtság, megértés, kedvesség, humorosság, aztán egyszer csak jön valaki és az előbbiek átlényegülnek türelmetlenséggé, ingerlékenységgé, lobbanékonysággá. Most akkor melyik az igazi? Mitől lettem én ilyen szar ember? Hogy fogsz emlékezni a gyerekkorodra? Ja, anyám? Az idegbeteg. Sokféle elképzelésem volt az anyaságról, milyen lesz majd veletek, mennyit megyünk és látunk, és mesélek majd nektek, megmutatom az élet szépségeit... valahogy nem akar ilyen lenni, és nem is tudom, lehet-e még valaha ilyen. Úgy belefáradtam. Pedig milyen egyszerűen hangzik. Soha nem dédelgettem nagyra törő álmokat. Csak a napokat szeretném élvezni, amik megadatnak nekünk, minden kis jelentéktelen dolog szépségét, mert erről szól az élet. 

Ha ti is megtaláljátok ezeket a pillanatokat, és segíteni tudtok ott, ahol elkél a segítség, már rengeteget tettetek azért, hogy boldognak érezzétek magatokat. 

Alapvetően egy édes kis krapek vagy, jószívű, kíváncsi, figyelmes, eleven; mióta Réka van, már hozzám is odabújsz, de jó lenne, ha nem lennének azok a menetrend szerinti bekattanások, amikkel szemben már Apa híresen megkezdhetetlen nyugalma is csődöt mond. Próbáljuk megérteni, miért így működsz, és sokszor van, hogy mindannyian ügyesen ki tudunk jönni a nehéz helyzetekből, de a nap végére tartogatott megpróbáltatásokkal már alig van energiánk megbirkózni. 

És vannak azok a bizonyos gyerekek. Egyik pillanatban gyönyörűen játszol a homokozóban, öröm nézni, ahogy osztod a fagyit a kicsiknek, aztán megjön Pistike, elég egy elvett lapát, egy odamondott "nem játszhatsz velünk", és kezdődik a műsor, amiből csak a helyszín tervezett idő előtti elhagyása tud kizökkenteni.  

Most a tornában bízunk nagyon, látjuk, hogy ügyesedsz, tegnap ráadásul kitartóan végigcsináltad, szóval bizakodunk. Állítólag minél többször és ügyesebben csináljuk, annál jobb hatással lesz majd a viselkedésedre is.  

Na, megyek, mert felébredt Réka is. Most éppen szóval tartod aranyosan, hogy ne unatkozzon, míg befejezem itt a pötyögést. :)