Már megint el vagyok maradva... Tomi oviban, Réka szegénykém a kanapén félálomban.Voltunk ma doktornéninél, mert reggel 40.2 volt a lázad. Ez már gyanús, hogy nem a fogzás miatt van. Kenetet vett a torkodból, amit nem is tudom, sírjak-e rajta, vagy nevessek, nekem kell elvinnem az egészségházba és majd határozottan követelnem egy hét múlva, hogy nekem adják oda, különben el fog veszni. Megint kaptunk egy szokásos antibiotikum kúrát, pedig csak egy hét múlva tudjuk meg, mire is kaptuk, de a magas láz az nem vicc, hát szedjük, ha a doktornéni mondja.
Lehet, hogy mindezzel összefügg, mert kitárult előtted a világ, és felveszel, megvizsgálsz, megtapasztalsz mindent magad körül és lehet, hogy a bacik sem kerültek így el: március 5-én, mikor Marcsi néninél vendégeskedtünk Mamival, egyszer csak fogtad magad és kapaszkodás nélkül úgy elindultál, ahogy eddig még csak azon a megörökített videón tetted, de ezúttal már véglegesen két lábon járó lettél. Olyan magabiztosan emelgeted a kis térdeidet, hogy többen is megjegyezték a környezetünkben és én is csak ekkor döbbentem rá, kimaradt a deréknyűvő kétkezes vezetgetés az életünkből. Célirányosan közlekedsz, kimászol a homokozóból, kiveszed a lapátot a babakocsi aljából, visszamész a homokozóba, mire anyád két mondat közt észbe kap és rád néz.
Mint amikor Tomi is csak úgy elkezdett pedálos bicajt tekerni és kimaradt a bicaj mellett futkosás.
Most csak ilyen nyúlfarknyi lett a bejegyzés, mert ugye ott vagy a kanapén és milyen anya az ilyen, úgyhogy futok is vissza hozzád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése