Februárban

Megpróbálom megint összefoglalni az elmúlt időszakot... előre bocsátom, nem lesz túl irodalmi. 

Január 28-án Réka egyedül felmászott Tomi ágyára, két nappal később pedig megtette első önálló lépéseit, pont skype közben, így Mamiék is láthatták, és a fényképezőgép is pont a kezemben volt, meg is tudtuk örökíteni. Ha már Rékával kezdtem, vele is folytatom. Már nem "hellózol" annyit, mint korábban, amikor a kapucsengőt meghallva is rákezdtél a hosszas hellózásra azzal az édes kis hegyesre kinyújtott nyelveddel, de amikor Mamiékat hívjuk skype-on, azért hébe-hóba mondasz még egyet-kettőt. Most inkább a lelkes, magas tartásba emelt karos, térden ugrálós üdvözlések időszaka van. És sokat huncudkodsz, bohóckodsz, közben lesed a reakcióinkat.
Ha megbántjuk az érzéseidet, pár napja már nemcsak a szájgörbülős, keserves sírás van, hanem megfejeled egy azonnali földre hasalással, néha felnézel, hogy nézünk-e még, érdemes-e folytatnod. Aztán jól megölelgetünk és pár hüppögős perc múlva már túl is vagy rajta. 

Ha tüsszentesz, mosolyogsz egyet, mert jól esett. 

Szeretsz pakolászni, hosszasan el tudsz így lenni, nézegeted, próbálgatod a tárgyakat, hol a játékos dobozoknál, hol a hangszereknél, a szobátokban, a mi szobánkban, szóval mindenhol. Ha Kornél száraz eledeléből látsz pár szemet a tálja körül, azokat is szépen felszedegeted és ahelyett,  hogy rendes egyéveshez illően a szádba pakolásznád, szépen teszed vissza őket a tálba. És már a konyhaszekrény fiókjait is felfedezted, vissza is tettem azt az utálatos gyerekzárat, de ez azt jelenti, hogy néhány hónap múlva végre örökre búcsút mondhatok neki. 

A hajad vizesen már a lapockádig ér, elöl már mindig fel kell gumizni, elcsatolni. Neked is ez a természetes, szépen teszed is a fejecskédhez a csatokat, gumikat, vagy bármit, amit alkalmasnak érzel a tincseid kordában tartására. Ha éppen nincs a hajadban semmi, mert sapiban voltál és még nem tettünk bele csatot, rendesen eltakarja a szemedet, de már vagy olyan ügyes, hogy rutinosan hátrasimítsd. Hát, nem minden 13 hónapos kislány mondhatja ezt el magáról. Annyira édesen csinálod.

Elég sokszor elérnek minket a vírusok, szegény Tomi hozza haza őket az oviból. Legutóbb annyira kiütött hármunkat, hogy két hétig dőlt belőlünk a takony, már álmomban is az orrotokat töröltem, de közben te is megtanultad, hogy kell magadnak megtörölni. 

Az éjszakáink még mindig nem tökéletesek, sajnos sokszor felsírsz és fogalmunk sincs, vajon éhes vagy-e vagy fázol vagy meleged van... Valahogy mindig túl leszünk rajtuk, csak az idegrendszerem van kicsit igénybe véve. Egyszer volt egy éjszaka, nem is olyan rég, amit azt hiszem, sikerült átaludnunk, teljesen fel voltam dobódva egész nap utána. Milyen jó érzés is volt, már emlékeim sincsenek róla, olyan rég volt ilyen luxusban részem. 

Kb. 11 fogad bújt már ki, azért kb, mert soha nem sikerül annyi ideig néznem őket, hogy mindet meg tudjam számolni. A fogmosás is csak úgy ímmel-ámmal megy, egyszerűen szájzárat kapsz, ha fogkefe kerül a szádba. Szépen elszopogatod a fogkrémet és csak te foghatod a fogkefét. Arra azért kapható vagy, hogy ha együtt csináljuk, főleg Tomi is, akkor te is hajlandó vagy utánozni a mozdulatainkat, és ez már valami. 

Tegnap rájöttél, milyen fincsi érzés, ha hátul birizgálom a hajadat. Mellettem térdeltél a kanapén, mikor megsimogattam a fejedet, aztán ráhasaltál a combjaimra és elmélyülten "tűrted", hogy tovább birizgálom. Egész hosszú ideig csak néztél ki a fejedből, látszott, hogy nagyon ellazít a dolog, majd mikor abbahagytam, felegyenesedtél, magadnak is próbáltad, de nem volt annyira jó, megfogtad a kezem és rátetted a buksidra, hogy akkor jöhet még ilyen.

Tomi, a szövegedtől rendszeresen lehidalunk. Nemcsak amiatt, amit mondasz, hanem ahogy mondod, azzal a komoly fejjel, meg hogy egy az egyben visszahalljuk a saját hanglejtéseinket, szóval kész vagyunk. Múltkor mondom neked gondoskodó jó anyaként, egy kicsit túl is spilázva, hogy "Tomi, neked is itt van a finom teácska!" Mire te helyre is tettél: "Most mosogatok. Nem érek rá, Anya."
Aztán mikor Mami hozott jó kis bonyhádi töpörtyűt, hát, mit szépítsük, tunkoltad szépen bele a sóba, közben kinyilatkoztattad mindenkinek, "Én sós szájú vagyok."
Van, hogy egy darabig gondolkoznunk kell, mit is értesz az alatt, amit mondasz. "De még nem ettem olyan komposztálót. Olyan cseresznyéset." Micsodááát??? Hát ígértem, hogy kapsz cseresznye kompótot, ha megetted a vacsit. Végül megkaptad, kilogikáztuk.
Tegnap skype előtt, míg vártunk Mamira, megint elharapóztál kicsit a kanapén, a szokásos ugrabugra és Rékával nem tudjuk, hol a határ témákban, amin össze is vesztem veled, mert már 100-szor, meg stb., aztán végül jó belátásra tértél, elkezdted böngészgetni a munkagépes könyvedet, szépen, nyugodtan ülve a kanapén. Mami rögtön meg is jegyezte bejelentkezés után, hogy milyen szépen elvagy. Mire te, fel sem emelve a fejed a könyvből: "Igem, most elfoglalom magam."
Aminek határtalanul örül anyai szívem, az az, hogy nemrég elkezdted rendszeresen mondogatni, hogy "Szeretlek, Anya." És kapok puszikat is, nagy, nyakölelős cuppanósakat! És bújsz. Mintha szépen lassan kezdene leesni, hogy nemcsak rosszalkodással tudod felhívni magadra a figyelmünket, ha már minden más eszközt bevetettél előtte, hanem ilyenekkel is. És milyen jó is az ilyen! Mindenkinek! Igaz, nem Tomi bújik, hanem egy kiscica, vagy egy kiskutya, esetleg kisbaba, de bújik és ez a lényeg. Na, azért Réka sem egy 0-24-es kisangyal. Tegnap, mikor kezébe vette a távirányítót, egyik szokása, hogy a tv/rádió gombot nyomogatja, most is ezt nyomta meg és a Bartók jött be. De milyen jó is, hogy bejött, mert pont kezdődött a für Elise, ami láthatóan tetszett is nektek, úgy lecsendesedtetek. Aztán Vivaldi négy évszak tavaszát játszották, na, arra meg olyat vezényeltünk Tomival, Réka meg ropta rá, hogy ihaj. Ha Réka nem kapcsol át, nem buliztunk volna ilyen jót.

Kérdezte egy kedves gólyahíres anyatársam, hogy érzek-e másságot kettőtök szeretete között. Ezt írtam neki (remélem, nem haragszik, ha megosztom veletek): A szeretetet irányukban nem tudom Neked konkrétan leírni. Mármint ha arra gondolsz, hogy én őket hogy szeretem, és nem a kettejük egymás iránti szeretetére. Mert az egyértelmű.
Szóval ha Réka fiú lenne, talán könnyebben hasonlítanám őket, de ez annyira azon is múlik, hogy pillanatnyilag hogyan viselkednek és én milyen idegállapotban vagyok. Rékát lehet ölelgetni, puszilgatni, bújik, kedves, ennivaló, már látni, hogy igazi kis érző lelkű, gondoskodó kislány, aki babázik és a plüssöket sem dobálja, hanem ölelgeti. Tomi nem volt ilyen. Ő eltolt magától, menekült, nyüzsgött. De ez nem a szeretetet mutatja, csak azért mondom, hogy éreztessem a különbséget a hozzám való viszonyulásukról, ami ugye szerepet játszik a kölcsönös kötődés kialakulásában. Tomi nagyfiúsodása, okosodása, kíváncsisága, fejlődő érzelmi intelligenciája megint csak új dimenziókat nyit, ő már nem csinálja azokat a kis babás dolgokat, amiért egy kicsit azért várod, hogy már nagyobb legyen a gyerek. És ez is tovább mélyíti a szeretetünket.  Az, hogy az egyiket én szültem, a másikat nem, továbbra sem érzem, hogy befolyásolná az irántuk érzett anyai szeretetemet. Az konstans és egyenlő.