Aktuálisak

Tamás, néhány napja elkezdtél jövőbe mutató mondatokat is alkotni, főleg a "Máskor is jöjjünk ide!" felszólító mondatot, mert jól érezted magad az adott helyen. Eddig csak múlt és jelen idejű kinyilatkoztatásaid voltak. Szereted megfogalmazni azt is, hogy mi tetszik, "Szeretem" ezt meg azt. "Szeretem Apát, Anyát, Rékát, Mamit, Orsit, Pompit, Kornélt, Jánost, meg Apát, meg Mamit, meg Nyuszkócit..." amíg a levegőd tart. 

Az alvásidőtöket már jó ideje sikerült klasszul összehangolni, Réka este nyolckor fekszik le, és reggel 7-ig, ha éppen nem akad be valamije a rácsba, szépen alszik. Te kilenckor mész lefeküdni és hosszabb rövidebb alkudozások után (még egy mese, Apa újbóli megölelése, Apa újbóli megpuszilgatása, még egy állat alvótársnak, nem, inkább a kutya, meg a maci is kell, meg az ugráló paci, mert az dízelmozdony..., fázik a lábam, stb.) néhány kivételével az összes hálótársadat a fejedre pakolod és szépen elalszol, és ha nem riadsz fel hajnal három körül, hogy túl sötét van, mert lekapcsoltam a sólámpát, te is hét körül ébredsz. A délutáni alvás ennél is zökkenőmentesebb, kettőtől négyig alszunk. Igen, legtöbbször én is veletek tartok, mert az olyan jóóóó!  

Rékát is sokszor tanítgatod már; legtöbbször az előzőleg rád alkalmazott iránymutatásainkat adva tovább. "Réka, neked még nem szabad autót vezetned, mert kisbaba vagy, de majd vezethetsz, ha akkora leszel, mint Apa meg Anya." Ugyanakkor szereted kihangsúlyozni, mi mindenről szoktál már le, amit régen csináltál. Ezt legtöbbször úgy mondod, hogy jókat derülsz közben a régi kisbabás szokásaidon.

Réka, ahogy leteszünk a hátadra, máris fordulsz át a hasadra és buzgón tevékenykedsz a játékaiddal. Olyan kis nyugodtan elmolyolgatós típus vagy, hosszasan el tudsz lenni egy egyszerű zacskóval is. Mami mindig mesélte nekem, hogy én is ugyanebben leltem anno a legnagyobb örömöt.  

A könyv

Karácsonyra kaptam Mamitól egy könyvet, Nagy Családkönyv a címe, Vekerdy Tamás Nők Lapjás olvasói levelekre adott válaszai vannak benne korosztályok szerint. Mivel már az idejét sem tudom, mikor is volt egy rendes könyv utoljára a kezemben, tegnap este elhatároztam, hogy befejezem a szemezést a gerincével, most vagy két és háromnegyed éves, most kell azokat a fejezeteket olvasni és okulni belőlük, nem tovább halogatni és mindenről lecsúszni és aztán mérgelődni, mert eddig kb egy ilyen halogatásnak sem lett semmiféle végkifejlete, vagyis még mindig tartanak... Szóval az éjféli szoptatás előtt pont kényelmesen belefért az időmbe egy kis olvasgatás .

Első nekifutásra a 14. oldalig jutottam. Azért nem tovább, mert a 14. oldal utolsó mondata egyszerre megválaszolta minden eddigi kérdésemet és dilemmámat veled kapcsolatban, és ettől egy olyan csodálatosan nyugodt érzés fogott el, mint amikor az a bizonyos gondolat megfogalmazódott bennem 2013. márciusában, ott. 

Minél tovább marad meg egy gyerek az életkorának - életkori szükségleteinek - megfelelő környezetben, minél kevésbé siettetik, annál stabilabb alapokra épül fejlődése.

Ezzel az érzéssel, és azzal az elhatározással tértem nyugovóra, hogy holnap nem fogom kérni tőled, hogy pisilj vagy kakilj a wc-be, nem fogok szólni, hogy ne szórd a homokot, nem fogok könyörögni semmiért,  nem fog érdekelni, hogy mások mit gondolnak, csak akkor szólok, ha esetleg más testi épsége is bevonódik a ténykedéseidbe. És megint előjött az a megkönnyebbülős, szabadságérzéses, fantasztikusan kellemes tudatállapot.

És láss csodát, reggel nem kellett rátok szólnom, hogy csendesebben legyetek, egy pisszenés nélkül készülődtetek és mentetek el Apával a kuckóba. A kuckóban nem azt kérdezted, hogy hoztam-e valamit, hanem viccelődtél, mikor vettük fel a szandálodat: "Hoppá, ott látszik valami!" (Hoppá, Anya egy merészebb trikóban volt, valóban, nem szoktam sűrűn dekoltázst villantani... Kérdeztem, hogy a cicim? - Aha. Édesem, milyen kis diszkrét voltál!) Aztán hogy "Annyira szeretem Apát!", majd belenéztél a szemembe és nyomatékos bólintással közölted, hogy:  "Meg Anyát is!"  Kuckóból eljövet mondtad, hogy ne arra induljunk, hanem amarra és a hátunk mögé mutattál. Hát kíváncsi lettem, megfordultunk a szűk utcácskában és arra mentünk, amerre mondtad, mert hogy mutatni akarsz valamit. Nahát, ilyen sem volt még. Hát a kisjátszó volt az. És mert semmi hiszti nem volt, hanem mert annyira aranyosan és bájosan-fondorlatosan hoztad elő, hát odakanyarodtunk, közben megbeszéltük, hogy csak egy kicsit leszünk ott, mert Rékát nem tudom sokáig a karomban tartani. Bementünk, odaszaladtál a dzsiphez, egy szuper kis, vagyis inkább nagy rugós safaris dzsiphez, hogy megmutasd nekem, mert Apával kuckóba menet mindig látod reggelente. Mikor Réka súlyát kezdtem egyre többnek érezni, emlékeztettelek a megállapodásunkra. És nem kellett kérleljelek, elbúcsúztunk a jó kis dzsiptől, mondtuk, hogy még jövünk majd, és jöttél velünk vissza ixihez! Eszembe jutott a könyv. A varázskönyv. Ami nem téged varázsolt el, hanem engem. És ezért lehettél te önmagad és nem egy magából kifordult kis figyelem- és szeretetéhes energiavámpír. 

Itthon sem jöttek a szokásos dolgok, hogy a liftben valami elszakad és az ajtón már egy tomboló tájfun süvít be, hogy Réka játszószőnyegén és játékain ugrálsz, hanem inkább szépen megetted a spenótot a tükörtojással, beszélgettünk, odahoztad Rékának a kis zörgős zacskóját, csak úgy magadtól, mint egy gondos nagy tesó, aki a kishúga kedvében akar járni. Én meg csak ámultam-bámultam. És hogy mennyire foglalkoztat téged az a hülye pelenka-mizériánk: volt egy bejátszás a tévében, ahol egy kisfiú beszélt. Kicsit talán idősebb nálad. Megkérdezted, hogy vajon ő pelenkás-e. Annyira megsajnáltalak akkor. Mondtam, hogy szerintem már nem, és nem jöttem azzal a baromsággal, amit minden nap sulykoltunk beléd, hogy ő már nagyfiú, és te is az vagy, neked sem kéne már. És egy szó nélkül ment a lefekvés, jókedvűen ébredtél, Mamival is tudtunk skype-olni, hamar le is tudtunk menni a játszóra, ahol szépen elvoltunk, előtte simán elmentünk a zöldségeshez, hogy odaadjuk neki a tojásos dobozt... mind-mind olyan kis dolog, ami máskor igen körülményesen tud alakulni. 

Este megkérdeztem Apát, észrevette-e mindezt. Igen, ő is észlelte, hogy valami más. Elmeséltem neki a könyvet. 

Sokszor hallottam már erről, de nem igazán értettem. Mert úgy éreztem, én teljesen laza vagyok, nincs bennem semmi olyan feszkó, amitől neked ilyennek vagy olyannak kéne lenned. Ezek szerint mindig is volt. Milyen vicces, hogy már megint csak ilyen kicsin múlott valami nagy. Na nem akarom tovább ragozni, meglátjuk, hogy alakulnak elkövetkezendő napjaink. Csak jusson néha eszembe a könyv...            

Holnemvoltos, forgolódós, forgatásos

Beköszöntött a nyár, itt a kánikula. Végre lehet mezítlábazni, vizezni, sarazni, vizuálisan hergelni a padon ülő néniket. Ilyenkor én is szívesen visszarepülök jópár évet és tán lelkesebben túrom a nedves homokot, mint te. A kosárhintából már ki is vagyok tiltva, ha te is benne ülsz, Anya vállalhatatlan lett. Szerencsére ez engem annyira nem zavar. Ami egy cseppet talán mégis zavar, az a minden anyai szívet marcangoló "Annyira szeretem Apát!" büntető szlogen vég nélküli skandálása, ha ketten vagyunk és mondjuk le kell feküdnöd, mert már semmit nem bírsz elviselni a kimerültségtől. Ennél egy kicsit jobban tud esni az "Annyira szeretem a Csanádot!" verzió, itt kevésbé érzem az összehasonlító célzást. De mit is panaszkodok, inkább örülök, hogy az utállak még nem szerepel a szókincsedben. És ahhoz képest, hogy úgy tettelek le aludni, hogy baromira pipa voltál, mert tényleg csak megfogtalak és szépen, mindenféle előzetes könyörgés nélkül betettelek az ágyikódba, mert már Rékára pakoltad a játékait, majd díszpárnát is dobtál rá véletlenül, végül is hamar lenyugodtál, és mikor bementem hozzád lezárni az ügyünket, és még egyszer jó pihenést kívánni, azzal fogadtál, hogy "Sikerült megnyugodni, annyira szeretem a Rékát!" Nem Apát és nem Csanádot, a Rékát! Egyem azt a kis bitang fejedet. 

Voltunk a Holnemvolt Parkban, ami nekem kimondottan kellemes csalódás volt. Persze én nem voltam pesti gyerek, tele szép emlékekkel a Vidámparkról, így nem is volt szívfacsaró érzés a változás. A lényeg, hogy most teljesen ránk volt szabva szinte minden. Egy kis pikantériája is volt, mert egy-két dolog megmaradt, amit az Annapetiből is nap mint nap kérsz, hogy meséljük el, így végig tudtuk próbálni a könyvben látottakat, ami nemcsak neked de Apának és nekem is tök jó élmény volt. Itt élek már 15 éve, de még csak most ültem fel arra a szép lovas-hintós-angyalkás körhintára, amit szerencsére meghagytak a látogatóknak. Nagyon jó volt! Mindhárman élveztük az egész parkot, Réka meg tök jól elvolt a babakocsiban. Na jó, azért volt egy nem túl kellemes része: sajnos baba-mama szobát nem alakítottak ki sehol, így kénytelen voltam kipróbálni, milyen is állva szoptatni a klotyóban. Ez is megvolt, kipipálva. 

Aztán volt még országos Gólyahíres tali is, amire megint nagyon készültünk, és már megint nem túl jól sült el. Most túl meleg volt, vagy mert Apa nem volt túl lelkes, mert szegénynek fájt a feje, és ez úgy rátelepedett mindenkire, az egész ottlétünk egy nyüglődés volt, ezt még megspékeltem egy napszúrással is, mert mindig lemaradtam a bográcsos kajákról, de mikor hallottam, hogy lesz egy összeöntött utolsó gulyásféleség, hát csak azért is kivártam; mint egy kiéhezett keselyű, őriztem a bográcsot a tűz mellett, a szikrázóan napsütéses, felhő- és famentes 34 fokban. Megenni már nem is tudtam... Talán azért az elején egy kicsit sikerült jól érezned magad, mert volt két kis medence, amiben a gyerekek pancsolhattak és te is bemerészkedtél kicsit, de aztán olyan fáradt lettél, hogy már csak sírva tudtál bármit is közölni velünk. Vagyis inkább csak Apával álltál szóba. Legjobban Réka bírta a kiképzést és Mami is derekasan helyt állt. Amit elterveztem, hogy ismerkedünk, csacsogunk, gyönyörködünk az egymásra találó, együtt játszó gyerkőceinkben, megint csak elmaradt. De jövőre TUTIBIZTOS sikerülni fog. Amúgy a hely gyönyörű szép volt és amúgy jó volt látni és egy-két szót váltani a sok kedves ismerősünkkel.    

Réka már nagyon ügyesen forgolódik. Egyelőre hátról hasra fordulás van, és jól el is matat hason. Emlékszem, Tomi, mennyire nem bírtad ezt a hasalás vagy inkább hasaltatás témát. Réka a kiságyban is forgolódik. Ez a hajnali alvásidőm feldarabolását eredményezte, mert amúgy szuper jól alszik este nyolc és reggel hét között, csak hajnalban kell egy kicsit forgolódni, rácsra oldalt fekve felkenődni, 90 fokban elfordulva combig kilógni, amit korrigálni egyelőre csak szülői segítséggel sikerül. A bukik és nyálfolyások mennyisége viszont szemmel láthatóan csökkent!

És ha már forgolódás..., mostanában még forgatás is volt nálunk! A TV2 jött megnézni és felvenni minket, mint örökbefogadó családot. Apával meséltünk, volt pár vágóképezés Tamással is, Rékával is, és még Gólyahíres Gabi néni is itt volt, hogy meséljen az Egyesületről. Hogy mi sül ki belőle, azt mi is nagyon kíváncsian várjuk, mert a műsoridőbe csak 4 perc fog férni, és ebben mindenképpen szerepelnie kell annak a bénázásnak, amit laza-mesélős-teakészítés címén műveltem, mert a szponzor csak úgy engedi adásba, ha szerepel benne a terméke. Szerintem a szerkesztők eredeti ötlete sokkal jobban működött volna. Az volt a terv, hogy pelenkázás közben, egy szintén a szponzor által forgalmazott termékkel törlöm Réka popsiját, közben Tomi is segít nekem (titokban el is próbáltuk, szuper cuki lett volna!!!), de valamiért mikor megérkeztek, mondták, hogy inkább babateát fogok készíteni. Hogy milyen gyakran szoktam teakészítés közben, egymás után többszöri kérdésre elmesélni, hogy mekkora csoda a két gyermekem, szerintem látszani fog a képernyőn. Kelleni fog még pár alkalom a teljes profizmusig.