Még mindig busz

Buszok iránti rajongásod változatlan. Persze lelkesen üdvözlöd a villamost, a billentős kocsit, a kukásautót is, most már a metró sem olyan félelmetes, de a nagy szerelem a busz. Nem is tudom, hogy várhattam eddig, hogy végre belülről is láthasd. Vagyis kb tudom: alapvetően metrózunk, ha muszáj tömegközlekednünk, de csak nemrég derült ki számomra, hogy jogosultak vagyunk kisgyermekes bérletre, amivel szívesebben csavargok veled, mint a sok lyukasztós jeggyel. Így múlt héten végre buszozhattál! Hogy összekössük a kellemest a hasznossal, megnéztük a bölcsit, ahova járni fogsz ősztől. Nagyon élvezted az utazást, de legjobban az tetszett, ha megláttál egy buszt vagy villamost az ablakból.
Leszállás után hosszasan integetsz minden járműnek.
Vasárnap családilag felültünk a Tesco szerződéses járatára, hogy csak úgy buszozzunk, és ha már elvisz a boltig, vegyünk valami gyümölcsöt is. Ez egy kicsit hosszabb út volt, mint amennyit egy helyben kibírsz, de mikor végre megérkeztünk a célállomásra, a hiszti egy csapásra elmúlt, megint kötelességtudóan integettél a busznak leszállás után. Ez a buszvezető bácsinak annyira megtetszett, hogy rögtön pattant is ki, és visszatessékelt a járműbe, egyenesen az ő ülésébe! Hát mit mondjak, nagyon jól állt neked az a nagy kormány. A bácsi annyira komolyan vett minket, hogy külön figyelmeztetett, hogy kapjam elő a telefonomat és fényképezzelek le! Milyen jó, hogy vannak ilyen buszvezető bácsik! Mikor indult tovább, dudált kettőt, csak neked!

Telefonos

Új év, új kalandok. Anya és okostelefonja nem alkotnak szerencsés párost, valahogy mindig pórul jár az a szegény jószág és valamiért mindig víz van a történetben. Lassan egy éve, április 13-án, pénteken (!) szokásos délutáni sétánkat töltöttük a lizsében, élvezve a természet ébredését, a mókusok ágról-ágra szökkenését, ami annyira megihlette Anyát, hogy elő is kapta az amúgy méltatlanul hanyagolt telefonját és szorgalmasan fotózott vele, míg észre nem vette, hogy a nadrágja bokáig kutyasz@ros, ugyanis a nagy természetjárásban cipője talpára ragadt egy jókora adag és menet közben szépen el is oszlatta mindkét nadrágszárán. Futás haza, nadrág a mosógépbe, játszunk, teszünk-veszünk. De mi ez a dübörgés állandóan a mosógép felől? Bekukkantunk az ablakán, hát egy kétségbeesett, neonzöld Sony Ericsson logo néz ránk vissza a nagy sötétségből. Benne maradt a hátsó zsebemben. Pedig soha nem ott hordom. A kutyasz@r hatalma. Még 3 hónapig működött, aztán szépen elkorrodálódtak az áramkörei. A vicc az, hogy a kutyakakás incidens előtt nem is használtam semmire, csak utána fedeztem fel, hogy milyen jó vele internetezni. Annyira sajnáltam, hogy vettem egy ugyanolyan típust, használtan. De nem tudtam megbarátkozni vele, az nem ő volt már, és amúgy is agyon volt nyektetve, így túladtam rajta. Valószínűleg itt tudtam felhasználni a péntek 13-i kakába lépésből származó szerencsémet, mert egy ideig a kutyát nem érdekelte a hirdetésem, majd beletörődve, le is vettem a netről, hogy akkor majd megleszünk valahogy egymással, erre fel aznap este hív valaki, hogy megvan-e még.
A második történet már szorosabban köthető hozzád. Ősszel megvettük a legolcsóbb készüléket, ami elődjéhez képest sokkal butábbnak és lassúbbnak bizonyult, de ezt büntetésnek fogom fel, amit meg is érdemlek. A lassúsága és tompasága egyszer annyira felbőszített, hogy egy kicsit, khm, határozottabban tettem le az asztalra. Ezzel őt annyira megbántottam, hogy fogta magát, és a kijelzője képét kis csíkokban kiúsztatta, mígnem fehéren világított az egész. Elvittük szervizbe és mivel nem kérdeztek semmit, így nem is mondtuk, hogy mi történt vele. Karácsony után jelentkeznek. Január közepén még mindig nem jelentkeztek, gondoltam, teljesen kinyiffantottam szegényt, hát bementünk érdeklődni, és kiderült, hogy már karácsony előtt visszaküldték javításról, csak a telefonszámom egyik 7-ese helyett 5-öst írtak a papírjukra, így hiába is vártam az sms-t. Egy szoftverfrissítéssel megúsztuk! És hihetetlen, de gyorsabb lett! Nagyon örültem és ünnepélyesen megfogadtam, hogy mindig jó leszek hozzá és nagyon fogok rá vigyázni. Két nappal később épp vásárlásból jövünk meg, az asztal közepére teszem, jól elrejtve a kupi alá, hogy ne találd meg, levesszük a régi kádadat, hogy beáztassuk a cserépedényt, amiben az ebédet fogjuk elkészíteni. Nagyon élvezed a munkát, rengeteget segítesz, pucolunk sok zöldséget is, odatesszük a csirkét sülni. Megebédelünk, én gyorsan elöblítek néhány dolgot, közben fél szemem rajtad, valamit leemelsz az asztalról, majd mész a fürdőszobába. Jaj, a kiskád, még nem öntöttük ki a vizet, tuti könyékig benne vagy már. Szaladok, igen, könyékig, pulcsistól, és még mit látok? A szervizből frissen hazahozott telefonomat a kád alján. Kisebb idegösszeomlás után vagy közben szétkaptam és próbáltam menteni a menthetőt, te pedig szegénykém teljesen összezavarodva sírtál, hiszen a cserépedényt is így áztattuk be előtte, akkor most miért haragszom így. Hát sokat kell még Anyának tanulnia, az biztos. Megjegyzem, van egy játék mobilod, és egy igazi is, Anya régi-régi mobilja, mindkettő elérhető közelségben, a játékaid közt, ők megúszták az áztatást... Két nap szárítás után, kopogjuk le, működik, és ami biztató, nincs víz a kijelző alatt, mint az előzőnél.
Egy sluszpoén a végére: tegnap bementünk az Akadémiára és mielőtt megérkeztünk, gondoltam, odaszólok, hogy jövünk. Előveszem a telefont, keresem a számot, de közben szépen csöpörög az érintőképernyőre az eső (... víz!). Olyannyira, hogy ki is választja Imre bácsit, a gondnokot a listából és már tárcsázza is. És nem tudtam leállítani!!! Hát vázoltam Imre bácsinak a helyzetet, elbúcsúztunk, végre sikerült megszakítani a hívást, majd azzal a lendülettel egy esőcsepp újra hívta őt. Harmadszorra, miután behúzódtunk egy kapualjba, sikerült a főtitkárságot is felhívnunk.

Puszi

Nagyfiúsodásod legújabb jele, hogy - amennyiben úgy gondolod, megérdemeljük - nyomsz egy puszit az arcunkra, a legfinomabb, halk kis "p" hang kíséretében. Mert ugye ha puszi, akkor "p". Ha nagyon lendületben vagy, hatalmasra tátott szájjal robogsz az arcunk felé, hogy egy nyálas cuppanósat nyomj oda, ahova éppen megérkezel, mondjuk a jobb szemünk és az orrunk közé. És olyan is van, hogy nagy kegyesen megengeded, hogy mi adjunk puszit odafordított pofidra. Puszi jár természetesen minden buksikoppanás, kéz- és lábbeütés után, nem számít mennyire fáj, gyógypusziért mindig képes vagy ideszaladni, és kopp-kopp, eddig mindig sikerült gyorsan ható gyógypuszikat adnom.

16 hónaposan

Anya még nem szedte össze magát az évkezdéshez, így most te írtál helyette a Gólyahíres néniknek és bácsiknak.

Kedves Gólyahíres Családom!

Már 16 hónapos nagyfiú vagyok, szeretek sok mindent egyedül csinálni, például egyedül enni, inni, fogat mosni, fésülködni, konyhaszekrényt kipakolni, de azt is nagyon szeretem, ha Anya vagy Apa felvesz, mert ott fönt még rengeteg felfedezni való van. Szívesen segítek Anyának mosást elindítani, teregetni, számítógépezni, babakocsit tolni és nagyon ügyesen utánozok sok felnőttes dolgot, mert őszintén szólva, a játékaimban nem látok sok fantáziát. Kivéve talán néhány autómat és buszomat. Borzasztóan izgalmasnak találom viszont a kukákat és ha Anya vagy Apa nem figyelne, fejest ugranék a mosogató alatti szemetesbe, hogy szebbnél szebb kincseket találhassak benne. Kedvenc szavaim egyike a „vegyszer”, mert Anya és Apa nagyon sokat mondogatja valami olyasmit hozzátéve, hogy nem babának való... Ha meglátok egy flakont, hatalmas lelkesedéssel kiabálom, hogy „Vvvvve!” Kedvelt időtöltésem még a kapcsolók és mindenféle nyomógombok kapcsolgatása és nyomogatása, de semmi esetre sem játéké, csakis igazi dolog kapcsolója és nyomógombja lehet az! Szoktam olvasni is, jó hangosan és kellő komolysággal, és ilyenkor valamiért Anya meg Apa mindig nevet, nem tudom, miért. Mindenféle enni és innivalót nagyon szeretek, kedvenc ínyencségem a savanyú uborka, rengeteget meg tudnék enni belőle, ha Anya engedné, hát megegyeztünk, hogy egy falat uborka, egy falat valami mellé és így addig ehetem az ubit, amíg tele nem lesz a pocakom. Aludni is nagyon jó dolog, Anya néha azt mondja, olyan vagyok, mint egy kamasz, mert van, hogy reggel 10 után neki kell ébresztgetnie, annyit lustizom. És hogy az elvesztegetett időt bepótoljam, amint felkelek, már szaladok is a dolgomra, mert a járás az nekem már nagyon lassú téma, nincs arra nekem időm. Felöltözni is úgy szoktunk Anyával, hogy közben fogócskázik velem, amit én nagyon mókásnak tartok, ő nem mindig szokott nevetni ezen. Időközben titokban elvégeztem egy dráma szakot és a megfelelő alkalmakkor igyekszem is gyakorlatba helyezni a tanultakat. Kedvenc témáim a hídba lemenés és a világfájdalom kifejezése szájbiggyesztéssel, kitartott áááááááá hanggal és hátraszegett fejjel. Nagyon jól érzem magam, mindenkivel nagyon közvetlen vagyok, szeretek integetni és puszikat dobni, ha tetszik valaki vagy valami, mert autóknak és kutyusoknak is integetek, ha úgy hozza kedvem. Örülök, hogy itt lehetek!!!!

Tamás