Beszélgetünk

Hú, nagyon beindultunk beszéd-téren! Fel sem tudom már sorolni, hány szót tudsz és értesz már, és egynek-kettőnek mondod is szótagjait. Ami pedig még bámulatosabb számomra, az az, hogy milyen kreatívan működnek azok a tekervények abban az okos kis fejedben! Etetőszékes beszélgetéseink során mostanában szinte minden alkalommal meglepsz egy újabb fordulattal. Sokasodnak a jövő heti programok, így lapoztam egyet a kutyás naptáron, hogy beírogassam őket és ott is hagytam a szeptemberi blökinél. Ezt ebédnél ki is szúrtad, és mutattad is, hogy megváltozott a kutyus. Mondtam, hogy miért és hogy most egy hónapig ez a kutyus néz majd rád, nevezzük Buksinak, mert olyan buksis az ábrázata. Erre te két kezeddel átfogtad a fejedet. Néztem, hogy vajon miért...és rájöttem, hogy azt szoktam neked mondani, mikor belefejelsz valamibe és vigasztalni kell, hogy "Beütötted a buksidat." És csak ámulok, hiszen soha nem úgy tanítottam neked, hogy az a buksid, hanem a fejed, és te mégis összeraktad magadban. És még mennyi mindent összerakhatsz így! Már nem emlékszem, mi volt az a szavam ma, amiben a "mos" is szerepelt, de amúgy semmi köze nem volt a mosáshoz, de te egyből a mosógépre mutattál, ahogy kimondtam, kár, hogy nem jut eszembe. Na mindegy, izgi dolgok ezek, és mindig elérzékenyülök, hogy tanuja lehetek, annak a csodának, ahogy az anyanyelv, szép magyar nyelvünk csírája bontakozik ebben a kis emberben.

Amit mostanság legtöbbször hallunk tőled, az az erőteljes és nyomatékos "Bbbbe!" parancsszó, amit mint egy kis generális, szórsz mindenfelé, ritkábban "Eb!" és a buszra és motorra alkalmazott "Bbbu" és "Bbba".

And the winner is...

Csillag hozott

Csillag hozott ölében

Gábriellel, s szerényen

kopogtatott ajtónkon, 

hogy onnantól ránk bízzon.

Mindennek már egy éve

de még vagy száz kéne,

hogy elégszer mondhassam

mennyire szeretlek, drága kisfiam.

Isten éltessen sokáig, Kicsikénk!!!

Anya és Apa

Bonyhádon

Lassan egy hete vagyunk Bonyhádon Maminál és Orsinál. Találkoztunk sok kedves ismerőssel, baráttal, csak úgy zajlanak az események. Bocikat néztünk (és khm...ettünk) a Tarka fesztiválon, sokat sétálunk, közben örülünk és sikoltozunk a buszoknak és motoroknak, egy-két autónak, kutyának, néninek, bácsinak.
Fantasztikus az a fejlődés, amit azóta produkáltál, hogy utoljára itthon voltunk. Júniusban még nem másztál, most négykézláb fogócskázunk körbe-körbe a házban, hol én kergetlek téged, hol te engem. Tegnap éppen uzsonnázunk, mikor szokásosan izegsz-mozogsz, mutogatsz és magyarázol az etetőszékedben. Egyszer csak  felnézel a kis naptárra, amit karácsonyra kaptak tőled Mamiék, három hónaposan mosolyogsz az augusztusi oldalról. Rámutatsz, mondom, hogy "Baba. Ki az a baba? Te vagy, Tamás!" erre a két kis kezecskéddel rámutatsz a mellkasodra, Orsival pedig azt sem tudjuk, hova legyünk a gyönyörűségtől, hogy ilyeneket tudsz; soha nem mutattam ilyet neked. Mami kiszolgált videójának kazetta nyílását is felfedezted, és arra is rájöttél, milyen remekül elfér benne Orsi magnójának kicsi távirányítója.
Apával esténként a skype-on találkozunk. Úgy örülsz neki, mikor meglátod, szeretnél a nyakába kapaszkodni, megérinteni, annyira édes vagy, ahogy kérdőn ránk nézel, hogy hogy került oda Apa, aztán ugranál az ölébe és fülig ér a szád, hogy "Ott van az apukám!!!"

Rend a lelke mindennek

Délelőtt szokásos kis rutinunkat követve kipucoltalak a kakából és készültem egy gyorsat porszívózni. A kakás pelust már nem dobjuk a hiperszuper hermetikus kukába, mert a reklámmal ellentétben abból is ugyanúgy kijön a szag, mint egy fedeles kukából, tehát egyenesen megy a szemétledobóba, ezt anya egy laza mozdulattal oda bowlingozza a bejárati ajtóhoz (ha pont a sarokba talál, az plusz pont és fenomenális érzés), aztán majd csak járunk arra is és ledobjuk a süllyesztőbe. Nagyon szeretsz mostanában pakolni, kis dolgokat nagy dolgokba, fedeleket a bödönükre, dobozukra, és nagyon okosan meg is érted, hogy ezt tedd ide, azt tedd oda. A pisis pelust is te pakolod a sangenicbe, bele is tetted szépen a reggelről ott maradt pelusgombócot, csavartunk egyet rajta, én meg gurítottam a kakást az ajtóhoz. Bekapcsolom a porszívót, fél szemem rajtad, célirányosan skerázol jobbra, majd kis idő múlva ugyanúgy vissza a szobádba. Utánad megyek, hát látom, ott a kezedben egy pelusgombóc és nyitod ki a sangenicet. Ugyanis elmentél a bejárati ajtóhoz, megfogtad a pelust, és visszavitted, hogy kidobd az ő jogos helyére, mert rend a lelke mindennek.

Valljuk be, nem a legmagasztosabb eszközt választottuk ehhez a diadalhoz, de akkor is én vagyok a legbüszkébb anyuka a világon!!!

(Erre a bejegyzésre térjünk vissza úgy 10-15 év múlva, hogy rendrakásnál kellő motivációt meríthess 11 hónapos lényedből!)