Sokan ledöbbennek, mikor beszélgetések során elsopánkodom magam, hogy hát, igen, jó lenne kevesebbet ordibálni... Ilyenkor nagyon hitetlenkedve néznek rám és kérdeznek vissza anyukák, hogy Teee??? Nem tudom elképzelni rólad, hogy kifordulsz magadból.. Hát, lássuk be, jobb is. Nem vagyok büszke rá. De legalább nincsenek is ilyen hátterű elfojtásaim és szomatizációim. Mindig nézzük a dolgok jó oldalát, hehe! Ordibálok reggel, délután meg este is. Mikor milyen az ingerküszöböm. De van, hogy napokig nincs ordibálni valóm. Most igyekszem figyelgetni magam, mert több magnéziumot meg káliumot szedek, hátha van összefüggés. :D Néha azon kapom magam a nap végén, hogy aznap egyáltalán nem emeltem fel a hangomat.
A dolog további vetülete, hogy folyton azt olvasom mindenütt, hogy teljesen felesleges ordibálni, mert a benne hordozott üzenet a gyereknek nem a nyomatékosítás és ezáltal rögzülés, hanem az, hogy anyám idegbeteg, és csak szorongás lesz a vége. És be kell látnom azt is, hogy ha megpróbálom hetekkel később, de már napokkal később is felidézni, miért tajtékoztam, nem tudom a konkrét okát, csak a lelkiismeret mardos! Tényleg totálisan hiábavaló ordibálni.
Na de.
Tegnapelőtt derült égből megdőlni látszott az elmélet. Már nem tudom, melyik reggel és pontosan miért (ugye?!) kiabáltam veletek, szokás szerint elérkeztünk a miért néz még mindig így ki az ágyatok??!! történethez. Ecsetelem Tominak, hogy ha megcsinálod az ágyad, figyelj már rá, hogy a paplanhuzat gombos vége ne a fejednél legyen, miért kell ezt külön mondani, ésatöbbi, ésatöbbi... Bakker, már megint kiabáltam és nem is lesz foganatja. Eltelt egy nap, zajlik az élet. Reggel Tomi megcsinálja az ágyát, majd odajön hozzám, és szól, hogy a gombos vége is jó helyen van. Egyszerre röhögtem fel és szégyelltem el rettenetesen magam! Haha, tévedtetek, okostojások! Igyekeztem elmagyarázni neked, mi jött rám hirtelen, majd nyomtam egy büszke pusszantást a buksidra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése