Na, már megint kimaradt egy teljes hónap. Zajlik az élet, a mindennapos rutin biztonságot adó ismétlődésével, a színes programok, társaságok izgalmaival, vagyunk, élünk, zsörtölődünk, örülünk, szeretünk.
Az iskola első hónapjai várakozásainknak megfelelően teltek, megtaláltad a helyed a közösségben, itthon úgy csapódik le, hogy ügyesen veszed az akadályokat és hangot is tudsz adni az igazságérzetednek, cselekedsz, ha kell és bizonyítasz, ha tudsz. Egyelőre egész kis eminensnek tűnsz. Rég túl vagyunk már a kezdeti lelkes izgatottságon, volt már olyan is, hogy a "Mi volt ma a legjobb dolog a suliban?" kérdésemre gondolkodás nélkül vágtad rá, hogy "A szünet." Majd hozzátetted, "...meg a tesi." Mintha csak magamat hallottam volna három évtized távlatából.
Nem szeretnék elhamarkodott ítéletet mondani a napközis állapotokról, de nem túl kecsegtető hírekkel jössz haza és tapasztalom magam is nap mint nap. Térjünk vissza rá egy kis türelmi idő után.
Nemsokára mehetünk a Metrodomba műszaki átadásra, így már hetek óta a beépített bútorok tervezésével foglalatoskodom, és ha ez nem eléggé guvasztotta még ki a szememet, megspékelem egy kis kötelező továbbképzéses tananyag-feldolgozással, vizsgákkal, hogy bővítsem csodálatos nemzethy közszolgálathy egyethemy okleveleim gyűjteményét. A legutóbbi eu-s angolra azt hiszem, ráment 1-2 dioptria és összegyógyult pár kocsonyás szövetrost. Leginkább egy kancsóhoz tudnám magam hasonlítani, amit folyamatosan töltenek vízzel, és ahelyett, hogy szépen, formába öntve csorgathatnám ki a csőrömön, felül csordul minden túl és csak ömlik szanaszét mindenfelé. Valahol azért még elhiszem, hogy mindezzel együtt fontos és hasznos GDP-termelője vagyok kis hazánknak, de csak úgy halkan, magamban.
Na, megnéztük az Operettben az István, a királyt. Közvetlenül a mi napunk előtt és után Feke Pál játszotta Koppányt. Igen, sikerült jól belőni. De sebaj, mert szerintem Dolhai Attilának jobban áll a szerep, nem csalódtunk, vele - és az egész társulattal - is szuper előadást láthattunk. A sor szélén ültünk, így testközelből élvezhettük a színészek játékát, mert néhányszor lejöttek vagy mellőlünk vonultak fel a színpadra. Egészen káprázatos megjelenítéseket láthattunk; egy ponton, az ősi szellemek megidézésekor nagy önuralmamba került, hogy ijedtemben ne pattanjak át Réka ölébe. Látom a szemem sarkából, hogy dermedten nézel mellém a sötét homályba. Odanézek, hát egy hatalmas szőrös pókszerű csupaláb, fejnélküli izé kopog és ficánkol a gólyalábain. Kicsit magamat is győzködtem, miközben a fejedet óvón átfogva duruzsoltam a füledbe, hogy csak egy bácsi öltözött be, ne félj, NEM FOG IDEJÖNNI!!!!
Vettem egy lábfej masszírozó készüléket, ami nem kimondottan egy reflexológus mester tökéletességével dolgozik, de egy kis illúziónak megteszi. Szeretitek ti is néha beledugni a lábatokat, egyik este is video-chat és lábmasszázs közben lelkesen mutatod Réka Maminak: "Nézd, Mami! Masszák a lábamat!" Kicsi magyarázatra szorultak a hallottak, azért is, mert Mami pl. a készüléket sem láthatta a mobilja kijelzőjén.
Csapongok kicsit. Sok felemelő, néha megrendítő dolog történik velünk, de igyekszünk okosan, higgadtan lavírozni a nehézségek között és eddig mindig megtaláltuk a jó utat, átbeszélünk dolgokat, kijátsszuk magunkból és minden félreértésre fény tud derülni. Nem akarok már részletekbe menően mindent elemezgetni, inkább a jóra figyelek, a mindannyiunknak kedvező tanulság levonására törekszünk. Egy november eleji hétfő délután, mikor már sötét volt, úgy mentünk ki, hogy Réka megbántottságában sarkon fordult és fájdalmasan elballagott a játszótér mellett a Kékvirág utcai ház irányába. Én siettem megtalálni Brigit, az ikrek anyukáját, hogy átadjam próbára Tomi két kapucnis pulcsiját, de éreztem, hogy sietnem kell vissza Rékához. Nem találtam sehol. Egyre kétségbeesetten kerestelek és kiáltoztam a sötétségbe, sehol nem voltál. Már mindenki téged keresett a parkban, mikor Ibolya néni az ablakból meglátta, hogy egy kislány ott guggol a bokroknál a sötétben, ő lehet az. Igen, te voltál. Simán elmehettem melletted a nevedet üvöltözve, nem szóltál, hogy ott vagy, ne őrüljek meg. Egy kis idő kellett, hogy összekaparjam magam, és veled is szóba tudjak állni, úgy ahogy egy higgadt szülőtől elvárható. Másnap Zsuzsa néni érdeklődött, hogy vagyunk a történtek után. És amiért mindezt leírom, a lényeg, hogy egy olyan jóleső summázását adta az egész történetnek, hogy ahányszor eszembe jut azóta is, fülig érő szájjal vigyorgok magamban: "Én is büntettem ezzel anyámat."
Hát valóban büntetés volt a javából, nem tudom, mennyit bír az anyai szív, de nem is szeretnék vele kísérletezgetni, elég lecke volt, hogy több ilyen ne legyen.
Van egy osztálytársa Tominak, egy mongol kisfiú, aki csak most tanulja a magyar nyelvet. Vicces és egyben káprázatos számomra, ahogy napról napra több szófordulatot sajátít el a környezetéből. Azért vicces, mert néha egy az egyben visszahallom tőle Tomi hanglejtését, szavait, stílusát. Szerettek egymással lenni, néha feljön hozzánk, de szinte mindig összeveszés és sértődés a vége, nem tudtam még megfigyelni, hogy a személyiségéből fakad-e vagy abból, hogy nem tudja még úgy kifejezni magát, ahogy szeretné. Sokszor van, hogy szavak helyett inkább a tettlegességet választja, így volt ez egyik délután is, mikor Hajni odajött hozzám, hogy elmesélje, milyen édes voltál Tomi, mikor kiálltál a kishúgodért, mert az a kisfiú bántotta. A te tesódat senki ne merészelje bántani, mert veled gyűlik meg a baja!
Túl vagyunk az őszi szüneten is, jó helyen voltatok, Bonyhádon Mamival és Orsival. Nekünk is jutott Apával egy kis nyugi, igaz, mire eszméltem, hogy na akkor hogyan is, mivel is töltsük ezeket a nem mindennapi nyugodalmas napokat és esteket, már mentünk is értetek. Egy szempillantás volt az a hét. Persze minden nap beszéltünk videón, és egy "kis" (Piroska nénis) mozzanattól eltekintve végig nagyon jó érzéssel töltött el, hogy együtt vagytok Mamiékkal, mert olyan keveset látjuk igaziból egymást és olyan keveset tapasztalhattok a kisvárosi létből. És jó volt újraélni az anyuka létem előtti létet, amikor háborítatlanul, büntetlenül, kötöttségek nélkül órákig molyolgathatok, pakolászhatok, tervezhetek, ábrándozhatok. Majd meglátjátok, milyen ajándék idők ezek, ha egyszer ti is szülők lesztek. :*
Nem szeretnék elhamarkodott ítéletet mondani a napközis állapotokról, de nem túl kecsegtető hírekkel jössz haza és tapasztalom magam is nap mint nap. Térjünk vissza rá egy kis türelmi idő után.
Nemsokára mehetünk a Metrodomba műszaki átadásra, így már hetek óta a beépített bútorok tervezésével foglalatoskodom, és ha ez nem eléggé guvasztotta még ki a szememet, megspékelem egy kis kötelező továbbképzéses tananyag-feldolgozással, vizsgákkal, hogy bővítsem csodálatos nemzethy közszolgálathy egyethemy okleveleim gyűjteményét. A legutóbbi eu-s angolra azt hiszem, ráment 1-2 dioptria és összegyógyult pár kocsonyás szövetrost. Leginkább egy kancsóhoz tudnám magam hasonlítani, amit folyamatosan töltenek vízzel, és ahelyett, hogy szépen, formába öntve csorgathatnám ki a csőrömön, felül csordul minden túl és csak ömlik szanaszét mindenfelé. Valahol azért még elhiszem, hogy mindezzel együtt fontos és hasznos GDP-termelője vagyok kis hazánknak, de csak úgy halkan, magamban.
Na, megnéztük az Operettben az István, a királyt. Közvetlenül a mi napunk előtt és után Feke Pál játszotta Koppányt. Igen, sikerült jól belőni. De sebaj, mert szerintem Dolhai Attilának jobban áll a szerep, nem csalódtunk, vele - és az egész társulattal - is szuper előadást láthattunk. A sor szélén ültünk, így testközelből élvezhettük a színészek játékát, mert néhányszor lejöttek vagy mellőlünk vonultak fel a színpadra. Egészen káprázatos megjelenítéseket láthattunk; egy ponton, az ősi szellemek megidézésekor nagy önuralmamba került, hogy ijedtemben ne pattanjak át Réka ölébe. Látom a szemem sarkából, hogy dermedten nézel mellém a sötét homályba. Odanézek, hát egy hatalmas szőrös pókszerű csupaláb, fejnélküli izé kopog és ficánkol a gólyalábain. Kicsit magamat is győzködtem, miközben a fejedet óvón átfogva duruzsoltam a füledbe, hogy csak egy bácsi öltözött be, ne félj, NEM FOG IDEJÖNNI!!!!
Vettem egy lábfej masszírozó készüléket, ami nem kimondottan egy reflexológus mester tökéletességével dolgozik, de egy kis illúziónak megteszi. Szeretitek ti is néha beledugni a lábatokat, egyik este is video-chat és lábmasszázs közben lelkesen mutatod Réka Maminak: "Nézd, Mami! Masszák a lábamat!" Kicsi magyarázatra szorultak a hallottak, azért is, mert Mami pl. a készüléket sem láthatta a mobilja kijelzőjén.
Csapongok kicsit. Sok felemelő, néha megrendítő dolog történik velünk, de igyekszünk okosan, higgadtan lavírozni a nehézségek között és eddig mindig megtaláltuk a jó utat, átbeszélünk dolgokat, kijátsszuk magunkból és minden félreértésre fény tud derülni. Nem akarok már részletekbe menően mindent elemezgetni, inkább a jóra figyelek, a mindannyiunknak kedvező tanulság levonására törekszünk. Egy november eleji hétfő délután, mikor már sötét volt, úgy mentünk ki, hogy Réka megbántottságában sarkon fordult és fájdalmasan elballagott a játszótér mellett a Kékvirág utcai ház irányába. Én siettem megtalálni Brigit, az ikrek anyukáját, hogy átadjam próbára Tomi két kapucnis pulcsiját, de éreztem, hogy sietnem kell vissza Rékához. Nem találtam sehol. Egyre kétségbeesetten kerestelek és kiáltoztam a sötétségbe, sehol nem voltál. Már mindenki téged keresett a parkban, mikor Ibolya néni az ablakból meglátta, hogy egy kislány ott guggol a bokroknál a sötétben, ő lehet az. Igen, te voltál. Simán elmehettem melletted a nevedet üvöltözve, nem szóltál, hogy ott vagy, ne őrüljek meg. Egy kis idő kellett, hogy összekaparjam magam, és veled is szóba tudjak állni, úgy ahogy egy higgadt szülőtől elvárható. Másnap Zsuzsa néni érdeklődött, hogy vagyunk a történtek után. És amiért mindezt leírom, a lényeg, hogy egy olyan jóleső summázását adta az egész történetnek, hogy ahányszor eszembe jut azóta is, fülig érő szájjal vigyorgok magamban: "Én is büntettem ezzel anyámat."
Hát valóban büntetés volt a javából, nem tudom, mennyit bír az anyai szív, de nem is szeretnék vele kísérletezgetni, elég lecke volt, hogy több ilyen ne legyen.
Van egy osztálytársa Tominak, egy mongol kisfiú, aki csak most tanulja a magyar nyelvet. Vicces és egyben káprázatos számomra, ahogy napról napra több szófordulatot sajátít el a környezetéből. Azért vicces, mert néha egy az egyben visszahallom tőle Tomi hanglejtését, szavait, stílusát. Szerettek egymással lenni, néha feljön hozzánk, de szinte mindig összeveszés és sértődés a vége, nem tudtam még megfigyelni, hogy a személyiségéből fakad-e vagy abból, hogy nem tudja még úgy kifejezni magát, ahogy szeretné. Sokszor van, hogy szavak helyett inkább a tettlegességet választja, így volt ez egyik délután is, mikor Hajni odajött hozzám, hogy elmesélje, milyen édes voltál Tomi, mikor kiálltál a kishúgodért, mert az a kisfiú bántotta. A te tesódat senki ne merészelje bántani, mert veled gyűlik meg a baja!
Túl vagyunk az őszi szüneten is, jó helyen voltatok, Bonyhádon Mamival és Orsival. Nekünk is jutott Apával egy kis nyugi, igaz, mire eszméltem, hogy na akkor hogyan is, mivel is töltsük ezeket a nem mindennapi nyugodalmas napokat és esteket, már mentünk is értetek. Egy szempillantás volt az a hét. Persze minden nap beszéltünk videón, és egy "kis" (Piroska nénis) mozzanattól eltekintve végig nagyon jó érzéssel töltött el, hogy együtt vagytok Mamiékkal, mert olyan keveset látjuk igaziból egymást és olyan keveset tapasztalhattok a kisvárosi létből. És jó volt újraélni az anyuka létem előtti létet, amikor háborítatlanul, büntetlenül, kötöttségek nélkül órákig molyolgathatok, pakolászhatok, tervezhetek, ábrándozhatok. Majd meglátjátok, milyen ajándék idők ezek, ha egyszer ti is szülők lesztek. :*
