2017. október 2., hétfő

Agroverzumról, nevetésről, karmáról

Ha Martonvásáron jártok és utatok véletlenül vagy akár szándékoltan az MTA Agrártudományi Kutatóközpont látogatóközpontjába visz, amit úgy hívnak, hogy Agroverzum, gondoljatok majd egy kicsit rám. Remélem, büszkék is lesztek, mert tudjátok majd, hogy anyátok a létesítmény keresztanyja. Több mint kétszáz pályázat közül az én Agroverzumom (és Agrárkastélyom is) nyert! Persze egyből le is kellett mondanom a szerzői jogomról, de azért itt-ott látható anyátok neve a hirdetményeken. Réztáblát asszem nem fogok kapni, de egy családi belépőt ígértek cserébe. Ezek az élet apró kis örömei.

Mint ahogy az is - bár ennek tudója valószínűleg ma már egyedül csak én vagyok -, hogy a bonyhádi gimi mai napig is viselt kitűzőjét is én álmodtam meg. Igaz, az én pályázati anyagomról két oldalt szalagok is lógtak. Gondolom, nem akart vacakolni vele a kivitelező zománcos mester, vagy nagyon böktek volna, így csak a szalag nélküli verziót, de akkor is az én remekművemet viseli sok sok régi és új bonyhádi gimnazista és ez nagyon jó érzéssel tölt el!   

Na akkor jöjjön néhány elmaradt szösszenet.

Először is, ha már október 2-án véglegesítődött ez a bejegyzés, megragadom az alkalmat és NAGYON NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK A MI MAMINKNAK!!! Szép kereket ünnepel és most így utólag már leírhatom, hogy egészen jól sikerült a kis meglepink Bonyhádon. ;)

Még Tűzoltó Sam-hez fűzném hozzá, hogy Réka előszeretettel énekli is a mese főcímdalát; úgy, ahogy azt egy majdnem négyéves gondolja, az értelmetlen szavakat értelmesekkel helyettesítve. Így lesz a készen állból kézen áll, az éber-erősből éven hős vagy ébredős (egyébként tényleg inkább hallatszik utóbbinak, így fér bele a prozódiába...), vagy az adj helyet, itt jön Sam, egyszerűen csak vagy itt jön Sam lesz. Én meg közben magamban vinnyogok, olyan cukin adod elő. Írtam már az elvesztettem zsebkendőmet kezdetű nótáról? Szerintem igen. De még mindig imádom, hogy az nálunk így szólt: "Elvesztettem zsebkendőmet, piros anyám érte."

Ha már nyelvészkedünk, érdekességként megemlítek egy szintén bájosat: július 18-án (csak mert ezt is felírtam) Peppát néztetek angolul. Ha nem emlékeztek már Peppára, keressetek rá, hátha... Szóval angolul megy, kacagnak jókat a különféle muris helyzeteken. Egyszer csak Tomi döbbenten kérdezi: "De miért ugyanúgy nevetnek???" Vagyis ugyanúgy, mint mi, amikor angolul beszélnek!!! Hát erre kacagtam én is egy jót, már nem emlékszem, magyarul-e vagy angolul. Aztán megbeszéltük, hogy a nevetés bizony, akárcsak a zene, minden nemzet közös nyelve. 

Már írtam arról, hogy anyai szívemet mennyire megörvendezteti Réka, mikor látom, hogy beépítette a tanultakat és ügyesen alkalmazza is, plusz emlékeztet rá, ha elfelejteném megdicsérni, hogy ugye, milyen ügyesen alkalmazta ezúttal. A dicsérő szavakat és puszikat pedig nagy elégedett sóhajjal zsebeli be. Pár napja elkezdett teljesen magától elpakolni játék után, lefekvés előtt. Én meg csak ámulok és bámulok. Nem kérem, csinálod magadtól.
Azt muszáj még hozzáfűznöm, hogy legelőször Tomi indítványozta az elpakolást, egy szeptember eleji estén! Ketten szépen elpakoltátok, amit úgy gondoltatok, el kell pakolni, és mindezt megkoronázva elmondtad Tomi, miért is fontos többek között, hogy elpakoljunk: így lesz helye Kornélnak, hogy le tudjon feküdni ide a szőnyegre, ahol szeret pihenni. 

Egy szerepjátékod közben is újabb tanúbizonyságát adtad Réka, milyen ügyesen alkalmazod a tanultakat. Én a gépnél ültem a dolgozóban, hallom, hogy a konyhában felkiáltasz: "Isteni sós!" Apa a mosogatásból nem nagyon figyelt fel erre, hát rákérdeztem: Isteni sós? Beszaladtál hozzám és belekezdtél: "Igen, ezt kaptam a repülőn! (és mutatod az előző nap felbontott kekszet, amit még a berlini járaton kaptam nasinak) Ezt szereti a kisbabám, akit úgy hívnak, hogy Panni. Mindig mondom neki, hogy ne vegyen ki dolgokat a hűtőből, ne nyitogassa, mert csak én vehetek onnan ki neki dolgokat." Semmi extra, nekem mégis csodálatos hallani ezeket a kis megnyilatkozásokat, mert ez mind az, amit a mindennapjaink során integrál a kis fejecskéd és ilyenkor érzem, hogy valamit jól csinálok, de azt mindenképpen, hogy te milyen jól csinálod!!! Hallod, látod, alkalmazod.

A karma, akár hiszünk benne, akár nem, előbb-utóbb mindenkit utolér. Történt egyszer, hogy Mami hintáztatta Tomit, míg én Rékával fent voltam a lakásban. Akkor iszonyatosan felszívtam magam a történteken, ma már nevetek, sőt szégyellem is kicsit magam, egyrészt mert Mami mindezt úgy mesélte, mint egy derűs kis szösszenetet, egyáltalán nem akadt fenn rajta, másrészt meg azért, és itt jön a karma: szeptember elején egy péntek délután csak mi voltunk lent a játszón, és jött "nagy" Huni és testvére, Réka. Egyből ránk is hangolódtak, nagyon figyelmesek, kedvesek voltak veletek, mintha ezer éve ismernétek egymást, úgy elvoltatok velük. Egy ponton, mikor a kosárhinta mellett állok és beszélgetünk, hirtelen belém csapott a felismerés: "nagy" Réka törleszt! Rékám kényelmesen lazít a hintában, ő pedig lelkesen löki a hintát, ahogy egy nagylány gondoskodóan foglalkozik egy kicsivel. Olyan szép jelenet volt! Jót mosolyogtam magamban és el is kezdtem mesélni nektek, miért mosolygok, aztán inkább rövidre zártam, mert nem akartam hegyibeszédet tartani ilyen-olyan karmikus erőkről kisiskolás és óvodás gyerekeknek. Jó kis jelenet volt. Azóta amúgy apukával és anyukával is mosolyogva köszöntjük egymást, ha találkozunk lent. 

3 megjegyzés:

  1. Nem tudom, mi ütött belém, hogy így lemaradtam a blog olvasásával, de most, hogy Anya egy félmondatában utalt rá, írt megint, most behoztam a lemaradást. Úgy szeretném tudni, vajon fogtok-e emlékezni arra a gyönyörű napra, amikor a 70. szülinapomat ünnepeltük? Anya jelezte jóelőre, hogy aznapra ne főzzek, majd elmegyünk étterembe. Délelőtt Apával elmentek - azt hittem, a szokásos bonyhádi kis bevásárlást ejtik meg -, közben meg a szenzációs tortámért mentek. Mi Orsival, meg veletek elmentünk az Ifjúsági parkba, ahová már nyáron is terveztem, hogy megyünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Tomi úgy használta a kötélpályát, mintha neki találták volna ki. Aztán otthon gyors átöltözés és nagy izgalmak közepette bevonultunk a Rozé étterembe, ahol óriási meglepetések vártak. Anyukátoknak köszönhetően szívmelengető élményben volt részem. Kívánom (és remélem), hogy Neki is ilyen szeretetben legyen része Tőletek.

    VálaszTörlés
  2. Ha már nem így írnák, mire olvassátok: ez egy szívecske és egy puszi akart lenni Maminak. :D

    VálaszTörlés