Epilógus

Közeleg a karácsony, az év vége. Úgy döntöttem, most már tényleg megcsinálom azt a könyvet, és megnyugodhatok, hogy ha véletlenül eltűnne négy és fél évnyi irományom, legalább papíron megmenekíthetem. És talán jobb is kézben tartva olvasgatni, de lehet, hogy ezt már csak az én vén fejem gondolja így. Azért optimista vagyok és remélem, hogy a papírkönyvek még itt lesznek velünk egy darabig. Így ha minden igaz, ez lesz az utolsó bejegyzés a könyv lapjain, aztán ki tudja, lehet akár folytatása is, de inkább nem ígérgetek.

Az előbbi bekezdést december 15-én írtam. Ma már 24-e van. Itt a karácsony, vagyis szenteste napja, Rékánk szülinapja. Meg is ünnepeltük már, ebéd után tortáztunk, hóemberes tortát kaptál idén, mert nagyon szereted őket, a Mikulást is inkább "Ómemme"-nek hívod. Nagyon fincsi és gyönyörűséges a torta, Liza anyukája készítette csak neked. Kaptál egy szép babakocsit, egy karkötőt,  és hogy legyen mivel etetni, itatni és nyugtatni Emmi babát, járt hozzá egy csodakészlet. A cumisüvegből tényleg eltűnik a tejcsi, ha felfordítod! Boldog szülinapot, kicsi lányunk! Extra meglepiként még egy kis gyűrűt is kaptál, amit Apa talált a babakocsi dobozában, mikor a szelektívbe készült levinni azt. Tomi vegyes érzelmekkel vett részt az ünneplésben, nagyon örült, hogy szülinapod van, be is volt avatva a torta titokba, megpuszilgatott, de a videón inkább nem akart szerepelni, hanem elvonult csendben duzzogni a szobátokba, mert nem jó érzés, ha nem az ember fia kap ajándékot. De hamar túltette magát ezen és mint a kisangyal ment lefeküdni, mert nemsokára megjön a Jézuska és csak akkor hagy itt ajándékot, ha látja, hogy szófogadó gyerekek laknak itt.

Nem is írhatok sokáig, mert neki kell állnom a sütésnek főzésnek, ha időben el szeretnék készülni a karácsonyi menüvel. A szokásos lesz, mint tavaly. Annyi pikantériával, hogy idén egy vírus is köreinkben ünnepel, nálatok felül küldi vissza, ami lemegy, nálunk alul szaporázza. Nem baj, nem hagyjuk magunkat, bevetünk mindent ellene, én most egy kis szarvasos folyadékot küldök mindjárt le neki.

Novemberben meglátogatott minket H. Gergő anyukája, és egy fotós bácsi. Kérdezett minket az örökbefogadásról, mi meg meséltünk Apával neki. Meg is jelentünk egy magazinban. Vicces volt magunkat látni, olvasni, de nagyon örülök, hogy így el tud jutni sok emberhez az üzenetünk, nem vagyunk csodabogarak, csak egy család a sok közül. Az első kincsünk szívből született, a második pedig megtalálta a hozzánk vezető utat, mert végre volt, ki rávezesse.

Megvan a "r" meg a "gy", már csak a "s", a "cs" meg a "ty" van hátra. Úgy, hogy nem is látott még logopédus, Tomi! Mami jól elmagyarázta és megmutogatta neked, hogy is kell képezni ezeket a hangokat, és egyszer csak ráéreztél az ízükre, azóta olyan élvezettel pörgeted a "r"-t, hogy öröm hallgatni.

Egyik nap a játszin láttam, hogy egy csoporttársad kezében egy kis plüss katica volt. Még el is kezdtem poénkodni vele, hogy pont katicája van egy katica csoportosnak, mire kiderült, hogy egyáltalán nem véletlenül katica. A csoport katicája, az kapja meg egy hétvégére, aki egy teljes hétig "jó"! Amellett, hogy egyáltalán nem értek ezzel egyet, leültem veled beszélgetni, hogy mit szólnál, ha rágyúrnánk erre a katicára és egyszer te hozhatnád haza. Csak kíváncsiságból, hogy meddig jutunk. Na, addig jutottunk, hogy legközelebb, mikor pont akkor toltam Rékát az ovi kerítése mellett, mikor kint játszottatok, azt láttam és hallottam, hogy Gabi néni megfogja a karodat és elhúz a kerítés mellől, hogy nem szabad a Pistikét bántani... Elég szomorú lettem, mert rögtön eszembe jutott a katica és lelki szemeim előtt köddé is vált. Este megkérdeztelek, mi is volt ez a kerítésnél. Elmesélted, hogy Pistike mondta nektek nagyfiúknak, hogy játsszatok vele rendőröset, de ebből Gabi néni csak annyit látott, hogy bántjátok Pistikét... Na így legyen okos egy szülő. Sajnos valahogy mindig te húzod a rövidebbet ezekben a szitukban. De ahogy okosodsz, majd megtanulod megvédeni magad, mi segítünk neked, abban biztos lehetsz.

Réka nem hazudtolja meg "Terrible Two" mivoltát. Fura kis dolgaid vannak már. Amik Tominál fel sem merültek, pedig azt gondoltam, kemény dió a fiatalúr is. Egy csomó mindent egyedül szeretnél már csinálni. Ez rendben is van, hiszen önállósodsz. De mikor magadból kifordulva őrjöngsz, mert éjszaka rád terítem a plédedet, mert jéghideg már mindened, és azt hittem különben is, hogy 50 méter mélyen alszol... hát, az kemény. Nem tudunk szépen fogat mosni. Ha alaposan meg szeretném mosni a fogaidat, ahhoz Apa is kell, ...hogy lefogjon. Reggel két pléddel (vagyis "kajóval" (takaró)) kell kijönnöd a szobátokból, a kanapén várod meg a tápit, de nem mindegy, hogy melyik oldaladra teszem le, vagy néha az is baj, hogy egyáltalán leteszem melléd. De egyszer biztos eljön majd a belátás ideje, csak győzzük kivárni. A fura kis dolgokba beletartoznak a fura kis nyavajáid is, amik olykor-olykor előjönnek. Legutóbb a nyelveden voltak guszta kis fehér fekélyek és az ínyed olyan duzzadt volt és piros, hogy azt hittem, kihullanak a fogacskáid... Szerencsére mindig elmúlnak. Különben te vagy a legédesebb kiscsaj a világon. Hatalmas öntudatod van. Nem babáskodsz, hogy Rékának hívod magad és harmadik személyben beszélsz magadról, hanem egyértelmű "ÉN!", "ENYÉM", "NEKEM"-ekkel kommunikálsz. És persze ez nem arról szól, hogy követelőzöl csak. Ha büszkén mesélsz Mamiéknak a skype-on, vagy mutatod, mit kaptál, vagy kinek az apukája Apa, mindenki hamar tudomást szerez róla. 15-én, hirtelen felindulásból levettük az ágyadról a rácsot, nagylányosítottunk. Nem mondom, hogy mint a parancsolat, úgy rajta maradsz, de a várakozásaimhoz képest szuper jól alakulnak a dolgok, Tomitól szépen megtanulod, mikor szabad és mikor nem ajánlott elhagyni az ágyadat. Eddig csak egyszer jutottam el majdnem az idegösszeomlásig, mikor nagy nyugiban készítettem a mézeskalácsokat, hogy mire felébredtek, közösen díszíthetjük őket. Egy ideig kaszinóztatok, aztán csönd lett. Azért lett csönd, mert nekiálltatok módszeresen széttépkedni a gyönyörű szép vitorlavirágomat, amit a szobátokban tartottam, hogy ontsa az oxigéndús levegőt nektek. Ráccsal ez nem ment volna. De nem adom be a derekamat, több növény már nincs bent.    

Múlt héten meglátogattuk a kecskeméti Papát, vagy ahogy te mondod, "Kecske Papát". Sajnos a Dédit már nem tudjuk felhívni a szülinapján. Ma lenne 90 éves.

Na megyek is, mert milyen dolog már, hogy szenteste itt ülök és pötyögök, ahelyett, hogy a veletek lennék a fánál.

Boldog karácsonyt! Nagyon Szeretlek Titeket!!!