Gondolatok és szavak

Talán erről még nem írtam, nem is tudom, miért jut néha még eszembe. Mikor Réka pár napos volt csak, de már itthon voltunk, ültem az ágyánál, néztem, ahogy alszik, és közben olyan gondolatok jöttek, vajon nagyon szomorú-e most az életetadója, hogy tudja elengedni, sikerül-e majd megvigasztalódnia, és ez a pici baba most boldog-e... Beletelt pár pillanatba, hogy magamhoz térjek a gondolatokból, és realizáljam, hogy hiszen én vagyok az életetadója! Hú, fura volt. Mennyire természetessé és magától értetődővé vált az évek alatt, hogy nekünk csak szívből született gyermekeink lesznek, a tudatalattim vagy mittudoménmim is teljesen átállt erre a sávra, és jól megtréfált. 

Kicsi lányunk szókincse napról napra gyarapodik. Első mondatát Füreden alkotta és osztotta meg velünk, mikor Mami kivitte a szemetet. "Mami elment." (inkább Mami..eeemeee). Ha látsz valakit elesni, rögtön mutatod és nagyon empatikusan mondod is, hogy "Eeejsee!" (elesett). Írtam már, hogy szépen elmondod a családtagok nevét? Kivéve a Tomit. Valamiért Tomit nem akarsz mondani, volt már bodi, paci, nyónyi, és minden más, de tisztán Tomi még sosem, pedig nem lehet olyan ördöngös a kiejtése, ha azt vesszük, hogy Kornél cica nevét szinte tökéletesen kimondod. Jó, néha Kóné, néha Kónyi vagy Kányé de egy Tomihoz képest sokkal bonyolultabb betűkonstelláció. A róka és a fóka oka, a napirend fontos része az ebí vagy ebé(d), szeretsz ita-paétá-zni (hinta), ha a babát leülteted, mondod neki, hogy süs (csüccs), Tomi nyomdokain járva természetesen nálad is egyre gyakoribb szó a NEM. Tomit azért még nem überelted, mert ő 2013. december 15-én, dackorszakának kellős közepén, egy könnyed esti hiszti közepette még Apa tüsszentésére is rávágta, hogy NEM! 

Vízimádatod továbbra is töretlen. Éjfélkor már muszáj tartanunk egy peluscserét, amit mostanra már olyan cuki módon együttműködve csinálsz velem, hogy egy percig se tart, és már teszlek is vissza csicsizni, de néha még iszol rá egy kicsit. Vagy inkább, míg ki nem ürül a kulacsod. Ilyenkor töltök bele egy kicsi vizet, mert ha nem töltök, abból orbitális botrány lesz. Ha szerencsém van, azt már nem iszod meg, csak akkor, mikor már lefeküdtem és kényelmesen elhelyezkedtem, remélve, hogy a következő töltésig talán tudok egy szemhunyásnyit aludni. Akkor megyek és újra töltök egy kicsit, ez többnyire megnyugtat és elalszol, de 3 körül mindenképpen szükséged van egy újabb slukkra, jön is a riasztás: "Aanyaaa....inniii...inniii....Aanyaaa...iss...iss!" Az iss pár napja van, az a víz. Ha ezt a szeánszunkat januárig nem sikerül elhagynunk, Anya jó kis zombiforma lesz a munkahelyén.     

Szeptember

Kedden elkezdődött az ovi. Kicsikből hirtelen nagyok lettetek. Mert nem maradt tavalyi középsős, mostanra nagycsoportos a Katicában, így most ti hatan vagytok a nagyok. És jött azt hiszem 16 kiscsoportos. Első nap, mikor mentem érted, nem akartál még hazajönni, épp készültetek lemenni az udvarra. Örömmel konstatáltam, hogy ismételten nem okozott nagy traumát az ovikezdés. Csilla néni és Gabi néni szerint nagyon ügyesen segítitek a kicsiket, bátorítjátok, vigasztaljátok őket. És ma olyan szerencsében részesülhettem, hogy a Napraforgó csoportba éppen beszokó Viki anyukája pont látta és le is fotózta gyorsan, - amit ezúton is köszönünk neki!!! - milyen gondoskodó voltál Bencével, aki nagyon el volt keseredve, hogy nincsenek mellette a szülei. Nyugtatgattad, hogy megvannak, csak dolgoznak, és még a szandálját is segítettél felhúzni, igaz, kicsit kacsásan, de akkor is ott voltál mellette és nem hagytad egyedül bánkódni. Itthon elmondtad még, hogy lefele is meg fölfele is te voltál a párja és másodikok voltatok a sorban. Nagyon büszkék vagyunk rád!!!

Ma este, mikor feljöttünk a játszóról, nem volt áram a házban. A Somfa köz és a Kékvirág utca ablakai mind sötétek voltak, elég bizarr látvány volt. Előkaptuk hát a mécseseket, és meggyújtottuk Réka keresztelő gyertyáját is, mert az volt a hosszabb. Jó kis meghitt vacsit költhettünk így el, kell az ilyen néha, na jó, azért csak ott, ahol nincs életbevágó probléma belőle... Na, visszajött az áram, elfújtuk a lángokat, a hosszú keresztelő gyertyát is, és néztük, hogy gomolyog felfelé a fehér füstje. Apa poénkodott is egyet, hogy "Van pápánk! Fehér füst!" Rékának is nagyon tetszett a felszálló füstcsík, áhítattal nézte, közben nevetgélve mondott néhány Rékás szótagot, majd kis szünet után azt, hogy "Iiii-sten"... Pedig nem is járatjuk hittanra. 

Tomi, néha annyira jókat mondasz, hogy kész vagyok. Lehet, hogy így nem is jön át annyira, de egy 110 centis négyéves szájából eszméletlen jól hangzanak. Leültünk rajzolni, színezni, Rékának is csináltam helyet, betoltam a székét, és belőled csak úgy spontán, az új elfoglaltság felett érzett lelkesedéseddel együtt kibuggyant, hogy "Gyere, te tündérlány!" Én ilyenkor elolvadok. Meg mikor a még félig-meddig csicsergő hangoddal szólsz a húgodnak, hogy "Mi van, te kis huncut?", hát kész vagyok. Színezés közben azon aggodalmaskodtál, hogy nem lesz túl szép a végeredmény, hát, lássuk be, valóban nem vagy egy született Michelangelo, de igyekszel. Ezt mondtad, anélkül, hogy én bármi elvárást támasztottam volna: "De nem vagyok olyan gyakorlott(!), hogy ne menjek rá a fetekére. (vonalon kívülre, és igen, feteke). Nem baj, ha rámegyek a fetekére?" Ez szinte már olyan kevines volt, mikor kicsit túlspilázza a nem vagyok a terhedre témát a Central Parkban. Édes voltál nagyon.

Tudsz Tomi egészen megdöbbentőeket is kérdezni. Hétfőn például azt, hogy ha meghalunk, akkor mit fogunk enni meg inni. És hogy Nyuszkóci veled lehet-e majd. Hát, ha Nyuszkóci veled fog megöregedni, egészen biztos vagyok benne, hogy a gyerekeid gondoskodnak róla, hogy veled is maradjon. Édes kis nyuszifülem.