Októberi jelentés

Na, szóval a Csigaház végül Kuckó lett, vagyis egy másik családi napközit választottunk, ahová már el is kezdtél délelőttönként járni, és hihetetlenül ügyesen és okosan kezeled az ezzel járó nehézségeket. Végül is már az elején megmondta Judit és Andi néni, hogy minden a szülőtől függ, és ott dől el: képesek vagyunk-e higgadtan kezelni az elválást és nem átragasztani az efölött érzett szorongásunkat és lelkiismeret furdalásunkat kicsiny csemeténkre. Ha sikerül, nyert ügyünk van. Anya nagyon igyekezett: bizony keményen lelépett, mikor eljött az ideje, és legnagyobb megkönnyebbülésére azt hallotta, mikor sietett vissza hozzád, hogy ugyan kerested őt, de könnyen vissza lehetett terelni a játékokhoz, nem buktál ki rajta, hogy csak úgy ottfelejtődtél. Még ajándékot is kaptam tőled, a legszebb "Hát sziá!"-kat és nyakbabújást, mikor megláttad, hogy visszajöttem érted. Egyik nap Judit nénit is haza akartad hozni magunkkal. 

És ami még ennél is izgalmasabb: mióta kuckózol, csak ámulunk-bámulunk, milyen szélsebesen elkezdtél fejlődni szocializáció, kommunikáció, empátia, humor terén. A játszótéren már számon tartod, kivel találkozunk; Vince anyukája, Nyónyi miért nincs ott, vagy hogy keressük meg Susit, Áron anyukáját; hogy a legszebb kislány még mindig Vivi, de ő Vincének a barátnője, viszont felfigyeltünk már Vikire is. Egy másik kedves Susitól pedig kaptál egy csodaszép traktort, amit azóta is nagy becsben tartasz, mindig mondod is, hogy tőle kaptad, még az ágyadba is viszed magaddal, úgy kell anyának orvvul kiszabadítania az ölelésedből, mert mégis csak a nyuszik hivatottak ezt a szerepet betölteni, nem egy szúrós traki homlokrakodóval.  Legnagyobb boldogságomra, megfogod a kezem, úgy sétálunk; ha apa is velünk van, mindkettőnket utasítod, hogy azonnal fogjuk meg a kezed. Dirigálsz néniknek, bácsiknak, így például Lajos bácsinak egy erélyes "Bácsi!" felszólítással felhívod a figyelmét, ha elfelejtene megkínálni az étteremben a potyaüdítőddel, vagy szólsz, ha a pincér bácsi a tányérokkal együtt nem viszi el a poharakat is az asztalunkról. 

Apropó, üdítő. Mai ebédünk után anya szokásosan elsóvárogta magát, milyen jól is esne neki egy kis kóla. De erős volt és tegnap nem tett a bevásárló kocsiba. Viszont itt van lent a kisbolt. Apa vajon hozna neki kólát? Nem, apa is erős és nagyon következetes. Erre te fogtad magad, és kiváló problémamegoldó készségeddel már mentél is az ajtó felé, bújtál a cipődbe, hogy "Gólya, ki." kijelentéssel és nagyon komoly arckifejezéssel pontot tegyél az ügy végére: majd te kimész és hozol kólát, míg tesze-tosza szüleid itt hezitálnak. Hát tudtam volna ennek a lelkes segítségnyújtásnak ellenállni? Lekísértelek a boltba, kivetted a kólát, odarendelted a nénit, aki épp ebédelt, és ha nem hallotta volna mindenki a boltban, hogy mit is veszünk, néhányszor elismételted jó hangosan, hogy "gólya". A liftben is eldicsekedtél a bicajos bácsinak, hogy mid van. Ő persze okos felnőtt módjára figyelmeztetett, hogy neked még nem szabad ilyeneket innod, de te biztosítottad afelől, hogy "De, de." Anya a bácsi pártját fogta. Azt nem kell tudnia, hogy muszáj egy korty mintavételt venni, csak hogy kellően szúrós-e, mert az nagyon vicces dolog.

Hogy mennyire kreatív és néha meghökkentő fordulatokkal kápráztatsz el minket, mi sem példázza jobban, mint hogy egyik nap valamiért, azt hiszem, épp az ágyadat rendeztem, legalább ötször kellett szólnod nekem, hogy figyeljek végre, de mivel még mindig nem vakkantottam vissza, a következő hangzott el: "Anya! Anya! Anya! Aaaanya! Aaaaanyaaaaa! .....Haanyiii! Gyeje!" Az állam is leesett.

A babakocsit sportfunkcióból újra hordozós/mózeses funkcióra állítottuk, mert az idejét sem tudom, mióta porosodott összecsukva anélkül, hogy használtuk volna. Van annak már fél éve is, ha nem több. Így most előszeretettel tologatod, parkolod, szerelgeted, mutatod, hogy baba lesz benne, majd a pocakomra is rámutatsz, hogy vélhetően az a baba, és hogy "veszi" vagyis vegyük ki, hogy végre igaziból is tologathasd a kocsiban. Ma is kapott tőled puszit hugi csak úgy, mikor mentünk a liftben "gólyáért". Biztos már ő is nagyon várja, hogy találkozzon veled. 

Újabb szavaink, amik eszembe jutnak (remélem, nem ismételek sokat, de hát ilyen egy elfogult szülő...): ifác (zsiráf), uborka, buta; kérek, köszi; vissza, még, vége-új (ezeket járműves videók, mesék után mondod, nehogy az legyen az utolsó) vagy játék és apás birkózás közben. Mászik (például a pók...jájjj), másik, pick-up, viccát (viszlát). Megkülönböztetsz picit és nagyot - erre külön felhívod a figyelmünket képek nézegetése közben-, hideget, meleget és forrót. Ha nem tartanánk valamit annak, külön szólsz, hogy az "ficcesz" vagyis vicces. Ezek többnyire hatalmas nagy betyárságok a részedről.  

Most felébredtél, így be is fejezem és csinálok valami uzsonnát. 

Mese és markoló

Nem sokszor jelentkezem, ami nem jelenti azt, hogy nem is történnek megörökítésre érdemes dolgok, csupán az időt kell megtalálnom, hogy nyugodt körülmények közt képernyőre vessem gondolataimat. Ez most reggel 4:49. Aludni szokásosan nem tudok, huginak sem jó se jobbra, se balra, így inkább ideültem kicsit klimpírozni. Régebben ugye - most már egészen érthetetlen módon -  képes voltál akár 10-ig is alukálni, én meg vígan írogathattam addig, most meg már apával együtt ébredsz, ha szerencsém van, kicsit visszaalszol vagy csak  csöndben elvagy és 8-ig hagyod, hogy magamhoz térjek én is. Az ebéd utáni alvásod alatti írogatás megint csak kiesik, nem  is tudom, melyikünk dől ki jobban, mindenesetre együtt nyomjuk a szunyát. Tegnap olyan szintre sikerült letornáznom az energiaszintemet, hogy a Postman Pat karácsonyi részéből, amit együtt kezdtünk el nézni, csak hogy ne nézzük meg negyedszer is a versenyest, egy leesett és magától elkúszó sapka, egy pszichedelikus diszkójelenet és a végét jelző zene felcsendülése maradt meg. A többire nem emlékszem, csak hogy felnéztem rád egyszer és nagyon nagyon nézted, az álmosság legkisebb jele nélkül. Most már teljesen meg tudom érteni Ursulát, aki ha moziba mentünk a gyerekekkel, a főcímtől számított 20 percen belül tátott szájjal horpasztott a székében. 

Igazából nem tudom, aggódjak-e vagy ne amiatt, hogy ennyire Postman Pat függő vagy. Végül is egy ártatlan és kedves kis mese, egy szemernyi agresszió nincs benne, mindenkinek iszonyat jó flegmája van, semmi nem tudja kizökkenteni a szereplőket a nyugalmukból, és mindig a jó szándék vezérel mindenkit. Sőt, még szavakat is tanulsz belőle, a legfrissebb az utolsó. Ezt előszeretettel ismételgeted, mikor Lucy azon aggódik, hogy az apukája a sereghajtó a versenyben. Nem beszélve arról, hogy egyes epizódokat angolul is meg tudunk nézni. 

Azért az vigasztal, hogy legalább az olvasott vagy kitalált mese is elkezdett érdekelni, nemcsak a tévében látott "Pápápác", és azokat is minimum háromszor meg tudnád hallgatni egymás után, ha anya meg apa is kitartóbb lenne. De fejlődünk!        

Tegnap olyan büszke voltam megint rád. A játszótéren, ahol ugye egy pillanat alatt bármi megtörténhet, most nagyon kellemes dolog történt. Van ugye ez a fiú ikerpár, Tamás és Gábor. Most kezdik felfedezni a tágabb környezetüket, beleértve titeket, "nagyokat" is. Mindig kíváncsiskodva a közeletekben vannak, ez tegnap előtt Gábornak egy kellemetlen élményt is okozott, mert ki tudja, miért, talán mert túl közel volt, talán mert az utadban volt, vagy csak te is közeledni akartál felé, letépted a sapkáját. Vagyis nem sikerült, mert megkötős volt... Nagyon mérges lettem, hogy már megint itt tartunk, jött a bünti, mentünk haza. De! Tegnap, mikor a kisházban ténykedtünk, megint jött Gábor. Vettem egy nagy levegőt és ahelyett, hogy menekítettem volna magunkat a szituból, beinvitáltam őt is. Na, erre fogtad is magad és elindultál felé. Pulzusszám fokozódik, de nem avatkoztam be, lássuk, mi sül ki ebből. És láss csodát, először kicsit megölelgetted, szerencsére Gábor nem ijedt meg, majd szépen noszogattad, hogy ugyan jöjjön már be. Hát tündériek voltatok így ketten. Be is jött, szépen leültetek, gyorsan szedtem pár színes levelet, hogy együtt tanulmányozzuk, és te továbbra is kedvesen ölelgetted a kisfiút, majd a tesóját is beinvitáltad. Semmi szorongatás, sapkatépés, de jó is volt így látni titeket! Az összes betyárságod tegnap annyi volt, hogy nagyon izgatott az ikerkocsi, abba szerettél volna mindenáron bemászni és a tiltásaim ellenére többször is megkísérelted ezt. Aztán megnéztük a markolót, amit Csanád nagymamija mondott, hogy a sarkon dolgozik. Markolót ugyan nem találtunk ott, de a kanalát meg tudtuk közelről is nézni, mert le volt szerelve. Na, egyszer csak halljuk, jön valami nagy. Hát a markoló jött vissza, pont mikor mi arra jártunk! És a bácsi annyira aranyos volt, hogy tartott is nekünk egy bemutatót a kőzúzófej cseréje markolókanálra témában, sőt még ráadásélményben is részesített minket: megmutatta, hogyan fordítja meg a profi markolós a gépét úgy, hogy a kanalat használja támasznak. Na, mondanom sem kell, ezzel feküdtél, ezzel keltél tegnap délután. Valószínűleg ma is többször elő fognak még kerülni részletek ebből a nem mindennapi eseményből.     

Szeptember végén

Az elmúlt hét csupa meglepetés volt. Nem tudom, minek köszönhető, talán annak, hogy napról napra okosodsz, talán annak is, hogy anya igyekszik jó tanuló módjára alkalmazni a tanult praktikákat, és minden körülmények között megőrizni a nyugalmát, és ez máris meghozni látszik gyümölcsét.

Szerdán megint jött hozzánk mami. Mint mindig, most is mondogattam már neked előre, hogy jönni fog, te pedig, hogy Orsi is jöjjön, és hozza a kakasát is. Megérkezett mami, te már az ajtóban vártad őt, és mikor megláttad, egy halom vigyorgós "Sziá!"-val köszöntötted, amit azelőtt még soha senkinek nem mondtál csak úgy, magadtól! Mondanom sem kell, bearanyoztad mami napját. Kapott puszit is, aztán kikaptad a kezéből a bőröndöt, amit behúztál a konyhába. Mindenki pakolászott kicsit, én az ágyunkat rendezgettem és mamit kicsit szóval tartottam, majd visszament a konyhába, hogy kipakolja a bőröndöt. Egyszer csak azt hallom, kétségbeesetten sopánkodik: nem otthon felejtette a paradicsomot és a főzeléket?! De szerencsére hamar megnyugodhattunk, mivel azért nem találta, mert időközben te szépen, annak rendje és módja szerint, betetted már a hűtőbe őket. És a spájzból is kikészítetted mami kávéját a konyhapultra, mert hogy ilyekor kávézni is szokott. Hát, nem tudtuk, hova legyünk a gyönyörűségtől.

Ha már említettem a köszönést, jaj, olyan büszke vagyok, hogy azóta is, ha teheted, nagy "Sziá!"-kkal köszönsz néniknek és bácsiknak a boltokban, a Somfa étteremben, az utcán, és csak úgy olvadoznak ők is a megtiszteltetéstől, amiben részesíted őket.

 

Mami hozott nekünk egy csodaszép falvédőt is! Anya látta egyszer az anyagot, ami csupa izgalmas kis bogarásznivaló fekete-fehér minta, és kitalálta, hogy ebből lesz a falvédőd a nagyfiús ágyad mögé. Mami talált is hozzá szép szegélyt, hamar megvarrta és már csak arra vár, hogy végre apa is jó időben itthon legyen, hogy fel tudjuk fúrni a falra. Aztán majd szépen elkezdjük színezgetni is a mintákat és közben jó kis meséket találunk ki hozzájuk.  

Mostanában alakult ki újabb lefekvési rituálénk. Szerencsére a lefekvéssel sosem volt nagy gondunk, bevallom, azért hiányzik az érzés, hogy összebújjunk hárman a nagyágyban, de tudom, ha ezt egyszer elkezdjük, sosem értetted volna, egyszer miért szabad, máskor miért nem, így ebből a mókából kimaradtunk, de így mindenki a lehető legnyugodtabb körülmények között tud aludni. Na jó, azért teljesen nem mondtam le róla..., ha majd nagyobb leszel kicsit és meg tudjuk beszélni veled, szerintem lesznek még szombat vagy vasárnap reggeli együtt lustizások...

Na de addig is, elmesélem, mostanában hogy mész aludni. Akkor jön el az ideje, mikor anya kedvenc Charlie és Alan bácsija elkezdi énekelni azt, hogy Man-man-man-man-manly-man-man-man..., amit néha együtt énekelünk mindannyian, néha csak elbűvölten nézed a vörösfüggönyös előadásukat, de tudod, hogy ezután már nincs több birkózás, szaladgálás, vagy haszongépjármű trade lapozgatás, itt az idő, menni kell. Apa visz és fogat mostok, aztán visszahoz a kanapéhoz, régebben ennyi elég is volt neked, hogy puszi, ölelés, aludj jól, álmodj szépeket, majd megyek hozzád én is. Most már megfogod mindkettőnk kezét, ellentmondást nem tűrő "Anya, gyere!" felszólítással felhúzol a kanapéról, megyünk hárman kézenfogva a szobádba. Vizecske, má (cumi), dal- és mondóka rendelés, és már nagyokat nyögve élvezed a repertoárt: Postman Pat, Apa, apa... Halász Judit nénitől, majd A házat kisöpörjük..., Kerekecske dombocska..., a babocskás, és még egy kis mi történt a mai nap összegzés. Ha minden simán alakul, nem jut eszedbe, hogy valamilyen autó vagy építőelem is kell az elalváshoz, amiért rögvest ki kellene szaladnod a nappaliba, és jöhet az átkarolós bújcis ölelés, fülbesutyorgós szeretetmegvallás, majd puszik, aztán puszik egyenként az állataidnak is (jelenleg 3 nyúllal, egy bocival és egy macskával osztod meg az ágyad), ezután következhet apa visszahívása, aki van, hogy időközben kisunnyog a szobából, vagy éppen türelmesen végigstatisztálja a ceremóniát anya mögött, és vele is ugyanez mégegyszer. Ezután jön egy kis kötelező méltatlankodás, hogy hogy képzeljük, hogy magadra hagyunk, de két perc és nem jön több hang a szobádból, édes álomra szenderülsz, egészen reggelig, míg apa neszeire fel nem ébredsz.      

Empatikus fejlődésed újabb példája, hogy ha látod, vagy tudod, hogy anyának vagy apának valami rosszul esett, már szaladsz is hozzánk, hogy nagyon együttérző arccal megsimogass minket. Persze ez a rosszul esés lehet, hogy épp attól van, mert előzőleg püföltél minket, vagy elrontottál valamit, amihez nem szabadott volna hozzányúlni, de tény, hogy varázsereje van ezeknek a simiknek, mert abban a pillanatban elszáll minden bánatunk. Ha jól sejtem, ezzel te teljesen tisztában is vagy és nem habozol használni is ezt a remek szülőszelidítő eszközt.

 

Hugit elnevezted Lillának, hiába is mondogatunk neked más neveket, hogy tetszenek-e, mit gondolsz róluk, hugi az Lilla. Ahogy a kedvenc színed is valamiért a lila. Hát, apát még győzködnöd kell kicsit, mert nem adja be egykönnyen a derekát. Pedig a vezetéknevünkhöz kifejezetten jól passzolna is a név.

Meglepetés volt még az is, hogy először, mikor bicajjal merészkedtünk el egészen a Dési játszótérig, olyan, de olyan szófogadó jó fiú voltál, hogy anya nem győzött betelni veled. Pedig át kell menni az Üllői úton, sokat, sokat menni és menni, vagyis neked lábbal hajtani és gurulni, autókra figyelni, megállni a járda szélénél, megállni, ha anya mondja... És mindent úgy csináltál, ahogy megbeszéltük. Még a beígért mentő, rendőr és tűzoltó autók is felsorakoztak a zebránál a nagy alkalomra, uzsiztunk egy jót a pékségből szerzett finomságokból, szedtünk mogyorót, ettük, mint a mókusok, tettél-vettél, aztán egy kicsit elkezdtem megijedni, hogy sötétedik és milyen messze vagyunk a Somfa köztől, így elhatároztuk, hogy buszra szállunk. Türelmesen megvártuk a buszt, ami elvitt minket az Üllői útig, leszálltunk, integettünk neki és hazafelé is mint a kisangyal, jöttél. Na jó, kétszer visszamentél egy biciklitartóhoz, hogy leparkold a cangát, de ha már olyan jól alakult a délutánunk, most én is sokkal türelmesebb voltam, és lám, mikor elég volt, jöttél is szépen tovább. Lehet, hogy ezeket a sorokat olvasva csak felvont szemöldökkel ülsz, hogy minek kell ilyeneket leírni, lehet, hogy sokan ezt gondolják, de tudom, vannak olyanok is, talán majd te is így gondolod, hogy igenis ezek azok a kis dolgok, amiktől igazán szép az élet.