Kistestvéred, Sz. Mocorgó az utóbbi hetekben rákapcsolt a testépítésre, ez azzal is mérhető, hogy sétáink során és a játszótéri alkalmakkor egyre több kutyás gazdi, kertészkedő néni és anyatárs kérdez rá, hogy netán jön a második, vagyis az avatott szemeknek - anya nem kis megkönnyebbülésére - már nem csak úgy nézek ki, mint aki a kelleténél több görögdinnyét pakolt magába, hanem határozottan kismamás pocakot kezdtem el növeszteni. És ami számomra új és meglepő, az esetek többségében, ha nem vagyunk közelebbi ismerősei egymásnak, a fent említett első kérdést rögtön követi is a második: És mennyiben más a két terhesség? Fura, mert tapasztalat hiányában inkább arra számítanék, hogy És, hogy viseled ebben a melegben? vagy Na, és tudod, mi lesz?, és hasonlók, de nem, a legfontosabb az összehasonlítás. Így most már egyre többen tudják, hogy téged nem a szívem alatt, hanem a szívemben vártalak. Vicces, ki hogy reagál erre; míg az anyatársak újabb és újabb kérdésekkel, őszinte kíváncsisággal folytatják a beszélgetést, hogyan vártunk rád, hogyan érkeztél, tudtunk-e tejcsivel etetni, aminek én nagyon örülök, addig az idősebb korosztály láthatóan zavarba jön, és sűrű bocsánatkérések közepette próbálja gyorsan másra terelni a szót. De mindig megnyugtatjuk őket, hogy ez így a lehető legtökéletesebb módon alakult és anya nem tud a Gondviselésnek eléggé hálás lenni, hogy téged küldött elsőszülöttünkként.
Ami pedig az előző bejegyzésből kimaradt, vagyis annak folytatásaként még rögzítésre vár, az a Hajaj, hajaj! szófordulatod, amit akkor használsz, ha tudod, hogy bajban vagy, esetleg nehezebb cipekedés, pakolászás közben, mikor nekünk segítesz. Amolyan fontoskodási nyomatékosításként.
