Legfrissebb megfigyeléseim

Megint összegyűlt egy csokorra való, megörökítésre váró kis szösszenet. Kezdjük tán a változatlan pedantériáddal és kiváló megfigyelő képességeddel. Fürcsi közben előszeretettel ragadod meg a habfürdős flakonokat és ha nem vagyok elég éber, már döntöd is a tartalmukat a kádba, de ha olyan napunk van, fogod és rögtön teszed őket át a mosdókagylóba, ahogy anya szokta, hogy mentse őket előled, és még rám is mordulsz, hogy már megint elfelejtettem. Ha pedig azt mondom, tedd szépen vissza őket a helyükre, szépen vissza is teszed, esztétikusan beigazítva a kád sarkába, majd visszacsücsülsz a vízbe, majd ugyanazzal a lendülettel újra felállsz, mert észreveszed, hogy az egyiknek nem az eleje néz kifelé, gyorsan meg kell fordítani. Vagy ha Kornél száraz eledelének kiporciózása után apa véletlenül nem úgy teszi vissza a dobozt a hűtő tetejére, hogy a cicák nézzenek kifelé, máris figyelmezteted őt, hogy meg kellene igazítani.

Ha teregetünk, kapásból megmondod, melyik ruhadarab kié. Még akkor is, ha kifordítva vagy félbehajtva teszem a kötélre. Ja, nem én kérdezlek, csak úgy mondod, szépen egymás után.

A mérlegre sem csak úgy tessék-lássék módon állsz rá, nagy-nagy koncentráció és erőkifejtés közepette addig igazítgatod a kis talpaidat rajta, míg azok pontosan a kijelölt területen nem állnak, mert ugye apa és anya is így állnak rá, hogy pontosan megmérje a zsírszázalékukat és a BMI-jüket.

Egyre jobban izgatja a fantáziámat, hogy beszerezzünk neked egy kiskonyhát. Nem rejtem véka alá, anyád büszke lenne rád, ha séf lenne belőled, de ha csak hobby szinten űznéd a konyhaművészetet, hát egye fene.  Mindenesetre szemmel láthatóan élvezed a konyhai sertepertét. Míg az IKEÁban voltunk Diával és Lillával, alig lehetett veled bírni, úgy pörögtél, de mikor megláttad a minikonyhát a kis igazi edénykékkel, mintha kicseréltek volna, hosszasan elbíbelődtél a különböző konyhai folyamatokkal, és olyan finom répát főztél, hogy a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.

A főzés mellett azért az autószerelés, vagy egyáltalán bármi szerelése továbbra is nagy szerelem. Tegnap képes voltál lehasalni a porba, csak hogy jobban hozzáférj a motorod kerekéhez a bot-csavarhúzóddal. Hiába is mondtam, hogy guggolva csak másfél centi lenne a különbség, én ehhez nem érthetek. Apa becses Aston Martin Vanquish-ét is olyan átéléssel tudod szerelni, jó alaposan, makro módban átnézve, hogy szerintem nemcsak apa, de Aston is megbocsátotta már neked, hogy többé nem a vitrin az otthona.

A betyár üzemmódról is muszáj egy-két szót írnom. Az utóbbi néhány hétben az a fixa ideád a játszótéri pajtásaiddal, hogy ha sapka vagy kendő van a fejükön, attól meg kell szabadítanod őket. Ezt sajnos a többség zokon is veszi és ha anya nem elég gyors és határozott, bizony potyognak a könnyek. Szerencsére itt a jó idő és eltűntek a sapik... és ez a hét különösen nyugalmasra sikeredett ebből a szempontból. Van egy Lívia nevű kislány babakocsiban levegőzik. Neki még van sapija. Szereted őt nézegetni, látom, hogy alig bírsz a kezeiddel, elindulnak, aztán lefogod őket, majd úgy csinálsz, mintha a karját szeretnéd megsimogatni, de látom, hogy a szemed a sapkáján van, na ilyenkor odébbállunk. Líviáról jut eszembe, a néni, aki vigyáz rá, meghallotta, hogy mondom, esélyes név, ha kishugi lesz, erre Áron anyukája is bekapcsolódik, és rögtön kérdezi, hogy mikor lesz. Hát, elmondtam röviden a történetünk lényegét, és mindketten nagyon megdöbbentek. Tudod, miért? Mert a néni épp azt akarta mondani, mennyire hasonlít a kisfiú az anyukára, itt a szájuknál meg az arcuknak itt az orruk melletti vonala, az különösen. Zsuzsi pedig már megállapította korábban, hogy mennyire egy a mozgásunk és úgy mész, mint anyád. Aztán beszélgettünk még kicsit, aminek anya nagyon örült.

Vicces ez a skype, ti vagytok a skype generáció. Mikor mi voltunk gyerekek apával, csak a sci-fikben láttunk olyat, hogy a szereplők a tévé képernyőjén keresztül beszélgetnek egy másik szereplővel. Neked ez már természetes. Mesélem maminak, hogy mi minden történt, te végig engem nézel, és újra átéled a kaszálógépekkel való találkozásunk minden részletét, majd a végén odafordulsz a tévén mamihoz, hogy büszkén begyűjtsd a sok Hű-t, meg Aztá-t! Azt még nem érted, hogy a puszit nem a képernyőre kell nyomni vagy hogy mami sajnos nem érzi ott, ha megsimogatod az arcát, de nagyon ügyesen integetsz és mutatod amit  kérünk, hogy mutass meg neki és Orsinak.

Míg várunk a szavakra...

Csúnya, csúnya Anya! Hát, én is beleestem abba a hibába, hogy akaratlanul is hasonlítgatok és türelmetlenkedek. Úúúúgy várom már, hogy szólj hozzánk, hogy azt a rengeteg mondanivalódat, véleményedet és gondolatodat, ami abban az okos kis fejedben megfogalmazódik, ki tudd végre mondani! Nagyon mondanád, ezt mindenki látja, akinek az életében neked is jutott szerep, hogy kézzel-lábbal-arccal mondod, épp csak a szavak hiányoznak. Míg nem hallottam Vince tökéletesen megformált markoló-ját, majd Vivi édes kamion-ját, nem vágytam így erre, de ma hallottam, és énisénisénis akarom hallani a te markolódat és a te kamionodat!

De míg megérkeznek a szavak, kiélvezzük mindazt, amit azok nélkül nyújtasz. Annyira édes vagy, mikor odaállsz valaki elé, legyen az egy családtag, egy barát, vagy mondjuk egy kutya, és felemeled egyik karod azzal a Tamásos, ég felé nyitott tenyérrel, másik kezed a hátad mögött, mintha éppen közölni szeretnéd tudományos kutatásaid legújabb eredményeit, majd egy hmm-hmm-vel nyugtázod mindezt. A hmm-hmm-nek is vannak változatai; van élesen felmenő, első hmm és rövidre záró, második hmm, olyan "jajjmitörtént"-szerű jelentéssel, de van amolyan "c'est la vie"-féle felütéssel bíró hmm-d is.  Már alig várom, hogy bővebben is kifejtsd őket!

Ha felemelt hanggal megbántunk, mert meghúztuk a határt és nincs tovább, mindkét kezedet beveted, hogy a lehető legmélyebb szánalmat keltsd bennünk: lassan, leszegett fejjel lépkedsz, könnyeid két kitárt tenyered közé hullanak..., már-már vallásos attribútummal átitatott testtartást veszel fel, míg körülbelül fél perc múlva megkapod a sikeresen kivívott engesztelő ölelést, simogatást és puszit, majd rövid eszmecserénk után visszafogottabban folytatod ténykedéseidet.    

Míg a szavakra várunk, - pontosabban mondva, bizonyos szavak első szótagja utáni részeire várunk, mert ugye elkezdték már azok elhagyni az ajkaidat, csak egy szótag kimondása után egy kicsit megijednek és inkább nem vetik magukat az első szótag után -, elmesélem, milyen okos, ügyes és találékony vagy sok más dologban. Vegyük például a gyerekbiztos vitaminos zárókupakot. Mikor Mami könnyelműen letette az asztalra, és te villámgyorsan le is csaptál a fiolára, a legnagyobb nyugalommal konstatáltam, hogy ezzel végül is eljátszogathatsz egy ideig, még mosolyogtam is, emlékszem, hogy ezt bizony nem fogod tudni kinyitni, csak nehogy nagyon felhergeld magad rajta. Beszélgetünk Mamival, egyszer csak rikkantasz egy "Ááhh!"-t, olyan "Nahát, milyen szép piros bogyók vannak ebben a dobozban!"-szerűt, lenézünk, hát sikerült kinyitnod a szuper biztos, még anyának is néha kihívást jelentő kupakot! Azóta is ezen agyalok, vajon HOGYAN???

Egy másik döbbenetes pillanat volt számomra, mikor szokásosan mondom neked a szövegemet játszóterezés előtt, öltözködés közben, többek között, hogy vajon milyen hideg lehet kint, mit gondolsz. "Nézzük meg, hány fok van!" És már mennék is a szobádból a nappaliba, a tévé mellett található időjárás állomás felé, ha te nem pattannál fel és előznél meg, én a nyomodban loholok, utolérlek és azt látom, hogy az időjárás állomás előtt állsz és lelkesen bökdösöl a kijelzője felé: "Anya, itt kell megnézni, milyen hideg van kint!" Hiszen csak másfél éves vagy, ezt most hogy??? Soha nem magyaráztuk el, hogy mi az a kütyü, annyit tudsz róla, hogy "Tamás! Nem! Tamás, tedd szépen vissza!", akkor hogyan??? Bámulatos, mi mindent leutánozol belőlünk. Ilyeneket is, amiről nem is sejtjük, hogy érdekel, hogy foglalkoztat, hogy meglátod benne az összefüggést.

Maminál voltunk, épp az asztalt terítette ebédhez, sürgött-forgott, mi is tettünk-vettünk. Egyszer csak azt látjuk, hogy a kezedben van egy váza és az étkezőasztal felé cipeled. Nekem lövésem nem volt, miért teszed mindezt, azon túl, hogy újabb kihagyást okozz a szívritmusomban, de Mami hamar rájött, hogy csak vissza akartad tenni a helyére, mert egészen addig az ott állt az asztal közepén, csak Mami elrakta, mert terített. Szaladgálsz fel-le, jobbra-balra, ki gondolná, hogy a félreeső sarokban megbúvó, csak vendégség idején használt étkezőasztal közepén nyugvó vázáról bárminemű tudomásod lenne. És van. És továbbra is rend a lelke mindennek.