"A nyár az ilyen"

Ugye most kellemesen derűs történetmesélésre számítotok ilyen felütés után? Ígérem, megpróbálom rövidre fogni, de olyan düh fortyog most bennem, hogy muszáj kiadnom. Tart még az ovis összevont csoport időszak. Ezen a héten mentetek először a hosszú szünet után. Én bevallom, vártam már, mert úgy gondoltam, jó lesz ismét egy kis közösségi lét, nyugodtan mehetek dolgozni, mert jó helyen vagytok és mamit sem fárasztjátok. 

Egész nyáron arra készítettünk titeket, milyen jó lesz, mert a szivárványosok pont a katicában lesznek - így tudtuk Ildikó nénitől, mert ő kommunikál velünk -,  tehát együtt töltitek ezt a két hetet a csoportban. Hétfőn megérkezünk, és már a bejárati ajtón szembesülünk vele, hogy Tomi neve nem szerepel a katicás névsorban. A saját csoportjában. Össze-vissza vannak dobálva a gyerekek mindenfelé. Esély semmi arra, hogy egymás mellé kerüljetek. De meg sem próbálja senki az empátia legkisebb jelét sem mutatni, neadjisten megmagyarázni ezt az agyrémet, hogy kicsit és nagyot kiszakítunk a megszokott környezetéből és betesszük egy idegen közegbe. Nincs magyarázat, vagyis de: "nekem ez az első napom!" E Z  a magyarázat.
Vigasztalt a tudat, hogy Tomi legalább Ildikó nénivel van és talált 1-2 ismerős fiút, akikkel jól elvan. Réka viszont teljesen kivan. Nem akar menni. Minden reggel egy merő tiltakozás vagy. Ma megint csak nagy zokogások közepette végre kimondtad, hogy mi bánt. Hiába vannak ott a kedves barátnőid, ami még azért tartja bennem a lelket, az ágyaitok állandóra ki vannak rakva a szőnyeges terület helyére, kiskonyha, babaszoba elbarikádozva, szabad tevékenység lehetősége nulla. Álljatok vagy üljetek az asztaloknál és asztali játékokkal játsszatok, ennyi. Egész napra ez a program. Annak is, akinek a játéktevékenység a szabad mozgás, a babázás, főzőcskézés, boltozás és nem az asztali játék, mert nem abban leli örömét. Most erre vagy kárhoztatva két hétig. Sírsz, nem akarsz maradni, Terike néni jártában-keltében meglát, kérdezi, mi a baj? Mondom neki, hogy nem tud játszani, minden el van pakolva. Erre kedvesen lehajol Rékához, és biztatja, hogy jöjjön vele, biztosan találnak majd valami érdekeset neki is. Nem, csak "vicceltem". Az volt a válasza felvont vállakkal és szemöldökkel, hogy "A nyár az ilyen"...
Mi a jó büdös szar folyik itt???
Hol van a gyermekközpontú szemlélet?
Mert hogy minket szülőket utálnak, az már nem érdekel, de nem azért választották ezt a hivatást, mert szeretnek gyerekekkel foglalkozni?
Szinte mindig úgy érzem, mintha muszájból lennének ott, mintha valaki kényszerítené őket, hogy ott legyenek, mert mindent érzek, csak azt nem, hogy örömmel csinálják. Tisztelet a kivételnek!!!
Mi az, hogy ilyen a nyár? A nyár a zárás alatti nem egy, nem két hét. Miért kell büntetni azokat a szülőket és gyerekeiket, akik dolgozni járnak??? Miért jó az, hogy minden reggel agyfaszt kapva lép ki a szülő az óvodából és így kezdi a napot a munkahelyén???
És ha kérdezed, hogy ki állította össze a csoportbeosztást, nem kapsz választ! Nem tudod senkitől megkérdezni, hogy milyen elgondolásból születtek a névsorok, mi lehet ebben az egészen abszurd zűrzavarban a jó. Nem tudsz elbeszélgetni senkivel. Óvodapedagógiai hárítástechnika. Jeles.

Hát, nem mondom, hogy sokkal jobb lett. Még van mi kijöjjön, de félek, kicsit erősek lennének a mondataim.

A folytatás sokkal derűsebb lesz!!! Szeretlek titeket.