2017. február 14., kedd

Februári

Megint jól elmaradt az írás. Keresem az okokat, miért is, hiszen annyi mindenről lehetne írni és itt is ott is hevernek már megint a cetlikre felfirkantott cukiságaitok. Vannak ezek a bizottságosdi elfoglaltságok, jön K professzor úr, költözik K professzor úr, utazik, jön és beszámol az útjáról; van a lakásvásárlás, amibe Apával gondoltunk egyet, és januárban pár nap leforgása alatt belevágtunk, meg matracot veszünk, meg ágyat veszünk..., mindig van valami. De most írok.

Ha már a lakást említettem, sokszor eszembe jutnak egy régi kedves barátnőm sorai, aki mikor azon keseregtem, hogy sohasem fogom megtalálni az otthonunkat, mert mindig Bonyhádot keresem; ezeket a sorokat írta: "... De biztos Te is megleled majd azt a helyet, ahol a szíved is otthon van. És simán lehet, hogy nincs is messze onnan, ahol most laksz, csak még nem tudsz róla. Ne add fel, keress tovább és próbáld meghallani a lelked rezgését." Hát, Natikám, a próféta szólt belőled. Annyira nincs messze mostani lakhelyünktől, hogy az erkélyen állva nézhetjük végig, hogyan nő majd ki a földből a házunk. Pontosabban a házban egy lakásunk. Megtaláltuk a legtökéletesebb alaprajzot, park is épül a házhoz, végre az autónk sem az utcán fog állni, szóval izgatottak vagyunk nagyon, és be kellett látnom, lokálpatrióta lettem, jó érzéssel tölt el, hogy nem hagyjuk el kis "hazánkat". Na jó, azért annyira nem hazudtolom meg magam, hogy majdani okosotthonom erkélyén bámészkodva ne fantáziálgassak arról, mi lett volna ha... (meglépjük a házvásárlást, a vidéki életet...), de megnyugtat a tudat, hogy nem kell hajnalban kelni, hogy munkába jöjjünk, nem leszek messzebb 20 percnél tőletek, nem kell majd logisztikázni a hazakerüléseteket, nem kell bosszankodni, hogy nincs idő a kertre, hogy nem is tudjuk kiélvezni a ház előnyeit, hogy tönkremegy ez, tönkremegy az, hogy betörhetnek (ha nem olyan alvós portásunk lesz, mint Eráéknak...) és még tűzrakó helyünk is lesz!!! Most napról napra dokumentálom az építkezést, mert egy webkamera élőben mutatja. (Még azt is látom, ha félreáll pisilni egy munkás.) És persze Tomi, neked is élménymozi a sok markoló és kőtörőfejes homlokrakodó! Nagyon klassz lesz a végén visszanézni a folyamatot!  

Ma végre megjött a január 7-én megrendelt matracunk és a vasárnap vett ágyunk is! Két hónap földön alvás után de jó lesz pihe-puha álomba zuhanni!!!

Tomi, most már biztos, hogy nem fogjuk erőltetni az iskolát, és ennek mindenki örül is, hiszen addig jó nektek, míg oviban lehettek, függetlenül attól, mennyit tudtok már a számokról, betűkről, a világ dolgairól. Az oviban jársz Marika nénihez, aki segít fejleszteni azokat a területeket, amikben még fejlődnöd kell; jársz Ildikó nénihez TSMT-re, amit nagyon szeretsz. Csilla néni sokszor mondja, mennyire érdeklődő vagy és milyen okosakat, jókat kérdezel! Ha megyek értetek, olyan édesen üdvözlitek egymást! Nagy ölelés, puszik, hiányoztál, szeretlek! És mint két igazi jó testvér, elkezdtek idétlenkedni nagy boldogságotok közepette. Az anger management szintén egy fejlesztésre szoruló területed még. (Ahogy anyádnak is, lássuk be.) Hiába a nagy harmónia egy perce: ha Réka (tegyük hozzá, sokszor csak szórakozásból provokálva téged) megkaparint valamidet, és meglátod nála, van, hogy dúvad módjára nekirontasz, és püfölöd. Persze ez inkább színpadias mint vérre menő, és két perc múlva újra úgy vagytok, mint a borsó meg a héja, de aki nem ismer titeket, huhuhú, mit gondolna, ha látná! 
Mami pusziját múltkor letörölted az arcodról, szerintem már volt, hogy az enyémet is. Kezdesz kajlulni, de közben még mindig az a jószívű kis emberke vagy, aki azt mondja, ne együk meg az összes pizzát, hagyjunk Apának is, ha hazaér, aki épít majd nekünk egy házat és vesz nekem fűnyíró traktort, és tüneményesen tanítgatja a kishúgát az okosságokra, és ti vagytok a legeslegcukibb oviba menő vagy onnan jövő testvérpár, mikor csak úgy megfogjátok egymás kezét és sétáltok előttünk.
Már nagyon sok dolog foglalkoztat a világ dolgaival kapcsolatban. Néha egészen megdöbbentő, milyen mélységekig elmész, és a szavakkal is nagyon ügyesen bánsz. Biztos természetes már egy ötévestől, de engem hihetetlenül szórakoztat és persze büszkeséggel tölt el, mikor csak úgy odabököd, hogy "tulajdonképpen", "elvileg", vagy "gyakorlatilag", hosszas okfejtéseid közben.
Egy reggel, ez még januárban volt, péntek 13-án (csak mert leírtam a dátumot is..), én még a matracon fekszem kómásan, Apa már tesz vesz a konyhában, hangtalanul kijössz a szobátokból, majd megtörve a reggel harmatos csendjét, ártatlan gyermeki hangon felteszed a Kérdést:
"Darth Vader miért állt át a sötét oldalra?" - egész napomat vidámmá varázsoltad.
Következő napon, (január 14-én!) pedig a következő dolog foglalkoztatott, és tetted fel újra a kérdést Apának:
"Darth Vader hány éves volt, mikor én születtem?" - nagy vonalakban elmagyaráztuk. Cukifej.

Rékuci. Keményen nyomod a hároméves dacot. Huhú. Ha valami nem úgy történik, ahogy te elgondoltad... A zoknit nem jól húztam a lábadra, a cipzárt túl felhúztam a nyakadon és fuldokolsz (megj.: a mellkasodig van felhúzva, kivan az egész nyakad -10 fokban, nem baj...), a bagolytakarót nem a bal kezemben tartom, stb, stb, na akkor jön a műsor. Drama Queen, Blaha Lujza és társai. Cipeljelek, mert elfáradtál, jé, ott egy pénzbedobós járgány, már szaladsz is oda, nahát, pedig milyen elcsigázott voltál 5 másodperce. Jócskán kivesz belőlünk ez minden nap. Egy reggel,  - felkelés körüli mizéria: nem akarsz, mert még aludnál, nem akarsz, mert nem Anya jött be ébreszteni, egyéb okok... - vergődsz, sivalkodsz, dühöngsz. Mondom, nyugodj meg, és gyere ki, kész a tápi. Pár kör még ebből. Aztán jött egy olyan döbbenetes három szó belőled, hogy még most is beleborzongok. Annyira megható volt. Egy segélykiáltás, egy magából kifordult hároméves kis agyából: "Nem --- tudok --- megnyu----godniiii!" Úgy megsajnáltalak és rohantam hozzád, hogy megöleljelek, és szorosan tartsalak. Persze, hogy megnyugodtál, és már mentünk is ki kézen fogva a nappaliba mancs őrjáratot nézni. De kárpótolsz is a millió puszival, öleléssel, bújással, kedves szóval, amivel elhalmozol minket, na jó legfőképp engem, mert fene mód anyás vagy (szerencsémre). Közhely ide vagy oda, tényleg ezek egy anya legdrágább kincsei.
Fantasztikus megfigyelő vagy te is mint a bátyád. Csak te még elő is adod, Tomi meg a nagyját magában tartja. Ügyesen megtalálod az összefüggéseket. Például sokszor látod, hogy készítek elő ezt-azt eladásra. Suvickolás, szép beállítás, itt igazítás, ott simítás, fotó. Ettől jön össze az üzlet. Na, ha már nem volt ágyunk, elhatároztam, hogy kifestem a szobánkat, van sok hely, szép kis új szoba várja az új ágyat az új matracokkal. Szedem le a függönyt, csíkozom a keretet, szegélyeket. Te állsz alattam és egyszer csak megkérdezed:
"Eladod ezt a szobát?" - meg kellett gyorsan kapaszkodnom a létrába.
Szerepjátékodban is visszaköszönt az attribútum. Jössz-mész, közben nagyon mondod a szitut. Tolod Emmi babát, magyarázol neki: "Megyünk kicsim eladni a cicás könyvet és a szánkós könyvet, sajnos." Ezt jól megkaptam. Pedig hetek óta nem adtam el semmit.
Szombat este nézegetted a "somfadombos" képet, amin Apa, Anya és Tomi ül a szánkózódomb tetején egy szép októberi napsütéses délelőtt(?). Te ott domborodsz a pocakomban. Felsorolod, kiket látsz: "Ez Apa, ez Anya, ez Tomi." Majd szünet. "Réka hol van ezen??"

És nem írtam a farsangról, ami múlt héten volt, és a fantasztikus batmanről meg a bájos kis tündérkirálylányról, és hogy az ovis képeken miért vagy Réka olyan szomorú, mikor Ildikó néni szerint vadi jól érzed magad, és én el is hiszem neki, vagy hogy milyen hosszú hideg heteink voltak januárban, februárban, olyan igazi mínuszok, reméljük a poloskák számán ez meg fog látszani..., vagy hogy emiatt hetekig jégpáncél borította a telepet, ami a szánkózást igazi extrém sporttá tette..., de már így is elég hosszúra nyúlt, asszem... 

2 megjegyzés:

  1. Milyen jó, hogy nem hagytad abba az írást. Remélem, majd az unokáimnak is olyan jó lesz olvasni valamikor, mint most nekem.

    VálaszTörlés
  2. <3 :* Kaptál egy szívecskét és egy puszikát.

    VálaszTörlés