Tamás evolúciója

Kezdetben volt az "Amma". Ezt akkor kezdted mondogatni még régen, mikor rákérdeztünk, hogy mi van a motorodra vagy a homokozó játékaidra írva és te elolvastad szépen: Amma. Aztán jött az édes "Ámmáci" és "Ámmácika", ami teljesen a te kreálmányod és imádjuk, és ami már kezd elhalványulni, de ha lelkesen magadnak követelsz egy dolgot vagy cselekvés végrehajtását, pl. a "Hadd csináljam én!" a te olvasatodban így hangzik: "ÁmmáciÁmmáciÁmmáci!", ebben az esetben még ezt a verziót használod. Szombat óta viszont elkezdted Tamásként nevezni magad, így szépen, tisztán Tamásnak. Az előbb fürdésnél apa kérdezett éppen rá, hogy mi van a vízimalom hátuljára írva, nekem fogalmam sem volt, miért kérdezi, te meg már fordítottad is meg és ráböktél, gyönyörűen kiejtve: "Tamás".  Egy kicsit szomorú vagyok, hogy el kell búcsúznunk Ámmácitól, de tudom, hogy ez a világ rendje, nem rekedhetünk meg az ő szintjén, mikor már az én és a tárgyrag is a mindennapjaink része. Mami is pont ma kérdezte meg, hogy mit rajzolsz, és lazán válaszoltál neki, hogy "Pick Up-ot"!!!     

Ma kivételesen minden ellenállás nélkül engedted, hogy reggel a pelenkázón öltöztesselek. Szokás szerint, a nadrág felvételénél felálltál, átfogtad a nyakam, míg a derekadon igazítottam, és ami utána következett, az valami olyan csodálatos a maga váratlanságával és gyönyörűségével: a fülembe selypítetted, hogy SZERETLEK!
Én is nagyon nagyon nagyon szeretlek!!!

Nagyon feljődünk

Szalad az idő, gyűlnek az új élmények, viszont üres percek alig akadnak, hogy bepötyögjem őket ide. Mióta kuckózol, koránkelők lettünk, így a reggeli időmilliomosságom elillant, ha nem vagy itthon, ihletem sincs, inkább pakolászok, teszek-veszek, délutáni alvásod alatt anya is durmol, majdnem annyit mint te magad; az ilyen esti órák maradtak, mikor apa végre hazaér a munkából. Igaz, ilyenkor tovább tart az írás, mert közben arra is figyelek, mit működtök éppen... Jelen pillanatban túl vagy egy dühöngős dobálózáson, mert apa valamit nem engedett meg, egy sor síráson, ami nem hozta meg a várt eredményt, most pedig újra egyezkedni próbálsz, felteszem, egy újabb tiltott tevékenységet megcélozva. 

Azért megpróbálom így is. 

Új szófordulataid az "Oda bele, oda bele, oda bele / Ide be, ide be, ide be / Ide le, ide le, ide le" és hasonlók, mindig legalább addig kitartva, míg az általuk körülírt cselekvés folyik. Végre eljött nálunk is a "Mi ez?" korszak. Pontosabban "Micsoda?" a kérdés, amit néha a "Mit csinálsz?" helyett is felteszel, ahogy a szitu hozza. Ha eddig nem vérteztük fel magunkat kellő türelemmel és alázattal a kétéves kor kihívásaira, ide értve a véget nem érő "NEM!"-ek és ellentmondások sorát, most aztán végképp eljött az idő, mert napi több száz ilyen kérdés és azok megfelelése alaposan megdolgoztatja a csendre és nyugalomra áhítozó idegszálakat, de ezt majd te is megtapasztalhatod egyszer. És ezt nem fenyegetésként értem. 

Most egy kicsit meg kell állnom megint, mert elkezdtél kirángatni a székből, hogy azonnal hagyjam abba. Nem hatott meg, hogy épp rólad írok. Eddig csak a szemüvegemet vetetted le és tetetted újra vissza, ahányszor benéztél ide hozzám. Most pedig kaptam a számba egy képzeletbeli csokit, ami nagyon ízlett!

Na szóval, van még egy sor olyan szó is, amit emlékszem, még kora tavasszal úgy irigyeltem Vivitől és Vincétől. Kezd már szépen kikristályosodni a markoló, az úthenger, a kamion, a tűzoltó, a rendőr és a mentő, és ami a legérdekesebb az egészben, hogy mind egy napon mondatott ki!

Hugit továbbra is nagyon várod, mert állítólag fog neked hozni egy távirányítós Jeep-et. Gyakran noszogatod is a hasamat két kézzel átfogva, hogy jöjjön már ki onnan. De ugye egy Jeep összeszerelése is időigényes feladat, még van rajta egy-két igazítani való, mielőtt átadásra kerülhet, ez egyelőre elég meggyőző érv számodra és türelemmel vársz tovább. Közben pedig Emmi babával készülünk hugi fogadására; elég egyszer mutatnunk, és te tökéletesen eteted, itatod és büfizteted, vagy viszed egy körre a hordozójában, aztán szépen lefekteted őt az ágyadba. Mielőtt megmutattuk, hogyan is kell cumisüvegből táplálni egy babát, Emmit is úgy biztattad evésre, ahogy a kedvenc kis állataidat: szépen lehasalt a földre és úgy eszegette fel az eleséget. Ezt azóta már helyretettük.    

Eszméletlen nagy humorzsák vagy. Az a kópés fajta. Ha valami betyárságot csinálsz, vagy tudod, hogy nem fog tetszeni sem apának, sem anyának, amit épp készülsz elkövetni, már előre csillog a huncut szemed és kacagva mondod, hogy "viccesz". Mondjuk, hogy nem, ez egyáltalán nem vicces. "De, viccesz!"

Múltkor felugrottunk Dávid barátodhoz egy kicsit. Érdekes volt figyelni titeket, ahogy alakult a hangulat. Már nagyon izgatottan vártad, hogy felmenjünk, de mikor megérkeztünk, mintha kicseréltek volna titeket: Dávid felpörgött, te meg mint egy szende kisangyal, elővetted a demo üzemmódot, és úgy játszottál, jöttél-mentél vele, mint aki soha semmi huncutságot nem követett el még életében. Azért nem kellett sokáig várni, hogy átragadjon rád is a lendület, egy idő után már nagy kihívás volt felnőtt beszélgetést lefolytatnunk Enikővel. Még Athi kutyust is ki akartad segíteni a kosarából, nem zavart, hogy kétszer akkora, mint te, és épp nem is akart kijönni onnan. Ideje volt elköszönni... Azóta is sokszor emlegeted Dávidot, mondta is apukája, hogy szokott csuklani. Állítólag telefonon is szoktatok beszélgetni. Ebben tegnap előtt meg is erősítettél, mert hoztad a láthatatlan mobilodat, tárcsáztál, és odaadtad nekem, hogy beszéljek bele, annyit fűzve hozzá, hogy Dávid az. Az anyukájával beszéltem, Dávid épp a mamánál volt, de megígérték, hogy még lesznek ilyen alkalmak és ők is jönnek majd hozzánk.    

Á, és Kornél cica sem szimplán "Szisza" vagy "Tyitya" már, hanem "Gyúgyity" vagy "Gyógyé"! 

A héten nem kuckóztál, mert bekaptál egy kis taknyos-köhögős vírust, úgyhogy kúrálódunk ezerrel. Olyan ügyesen beveszed a vitaminokat, szirupokat, mindenféle vackot, amitől reméljük a jobbulásod; lefekvéskor pedig, mikor láttad, hogy hozom a balzsamot, hogy bekenjem a hátad, tüstént fel is ültél, hogy könnyebben hozzád férjek. Édesem. Az orrtörlésnél még hadakoznunk kell kicsit, de ha épp úgy hozza kedved, te magad keresel zsepit és fújsz bele, igaz, még a száddal, de ez már határozott fejlődés. Nem beszélve az orrszi-porszi használatról, amit szinte csak te kezelsz már és nagyon is ügyesen. Hát, akkor jobbuljunk!