Ez a blog úgy indult, hogy egy örökbefogadó anya gondolatait, tapasztalatait gyűjti össze, legfőképpen azért, hogy gyermeke megismerhesse majd egymásra találásuk, közös útjuk történetét. Ha az olvasó arra kíváncsi, mennyiben más az élet, ha örökbefogadó a szülő, lehet, hogy csalódni fog...semmiben. Ugyanazt a csiszolatlan gyémántot bízta ránk Valaki, mint mindenki másra, rajtunk áll, hogy milyen tökéletesre csiszoljuk.
2011. június 29., szerda
Tik-tak
2004 óta várunk gyermekáldásra. Ez idő alatt számos kis csöppség született ismerőseink körében. Nem tudok nem úgy nézni rájuk, hogy a mi legnagyobbunk most ekkora lenne, a középső is kezdené az iskolát, a kicsi is már komoly bölcsis lenne...Ez a nehéz része. Vajon meddig gondolkodik így az ember? Élete végéig? Remélem, nem. Remélem, hogy a kisbabánk érkezése után értetlenkedve olvasom vissza ezeket a sorokat és áldom az isteni gondviselést, hogy pont akkor és pont őt adta nekünk!
Elkezdem
Kétféle út vezet az örökbefogadáshoz. 1. Celeb vagy. 2. Volt egy pár lombikod, vetélésed vagy még sokkal szomorúbb a történeted. Én nem vagyok celeb. Hugh Jackman és Deborra-Lee Furnace lefedi a két kategóriát. Nagyon szimpatikus pár, szeretem nézegetni a családi képeiket. Micsoda mázlista vagyok, hogy a férjem mellett ülve a kanapén, ölemben laptoppal büntetlenül gyönyörködhetek Hugh Jackman meztelen felsőtestében, csak a két varázsszót kell beírni hozzá: Oscar és Ava. De ott van Jamie Lee Curtis és Kirstie Alley is, akiket szintén sorstársaimnak tekinthetek és szívesen nézegetek, olvasgatok utánuk is, és közben valahogy mindig arra a végtelenül bölcs nyugalomra lelek, ahol elhiszem, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt és ez így van rendjén.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)