A mai is egy olyan szerencsés csillagzat alatti vagy még fárasztóbb jelzővel, milliószoros nap volt - van... has been! ;) Délelőtt elszaladtam az Alkotás útra vérvételre, aztán belógtam még a szakrendelésre mosdóba. Mikor az épületből elégedetten távozva még megállok egy padnál, hogy kiskezeimet is kellemes wellnessben részesítsem némi fincsi kézkrémmel, szemeim megpihennek egy kutyás gazdin, ahogy beszélget egy hölggyel. Hmm, behúzódtak az eső elől az árkádok alá? Nem hiszem, hogy rendelésre jött volna kutyával. Vagy találkozója lehet itt valakivel. Tovább nem is töprenghettem, mert ekkor már egyenesen felém tartott a gazdi és kedélyesen szedegette fekete-fehér kis görbe lábait mellette a kutyus is. Ááá, kérdezőbiztos vagy adománygyűjtő! Megszólított: "Elnézést, Öné ez a kutya?"
Kezeimet még mindig krémesen dörzsölgetve csodálkoztam rá a kérdésére. A kutyus ugyanis gazdátlanul toporgott az irodaház bejárata előtt. Én meg ezek szerint úgy sétálhattam ki, olyan mozdulatokkal tehettem a táskámat a padra és kenegethettem a kezeimet rájuk bazsalyogva, hogy azonnal egy kutyáját a forgalmas Alkotás-Csörsz kereszteződésben felügyelet nélkül szabadon hagyó, hibbant némber benyomását kelthettem...
Azonnal bekapcsolt a fejemben a chipleolvasás benzinkútnál riasztó, de lövésem se volt, hol van a közelben benzinkút. Mielőtt utánanézhettem volna, nem-gazdi, aki egy fiatal nő, Alexa, és meglehet, hogy színművész is, szintén hirtelen ötlettől vezérelve az állatorvos barátnője számát kezdte el keresni, hogy ő biztos tud valami okosat mondani. Közben leguggoltam a kutyához, hogy csekkoljam a nyakörvét gondos gazdi nyomokat keresni rajta, ÉS IGEN!!! - valami volt a bőrbe ütve! Frici... Oké, ez jó jel, hátha van telefonszám is! IGEN, az is van, de basszus, milyen halvány már!!! Hát az első hívás nem talált. A második egy kis számvariációval célba ért! Gazdi épp Budaörsön van, - úristen, hogy került Budaörsről az Alkotás útra ez a kutya??? - mindjárt indul. Alexának is indulnia kellett, megadta a számomat Frici-gazdinak, hogy engem hívjon majd, ha megérkezik és nem talál. Én pedig megígértem, hogy megüzenem Alexának, jött-e gazdi és happy end lett-e. Reméltem, hogy nem fogok balek módra egy óra múlva is ott dideregni Fricivel a padon, meg hát dolgozni is illene még. Közben azt is megtudtam egy cigiszünetet tartó ott dolgozó kedves hölgytől, hogy ez egy kutyabarát irodaház, így a forgóajtótól lefagyott Fricit egy kis segítséggel betessékeltük a vészkijáraton a jó meleg aulába, ahol szintén nagyon kedves és segítőkész biztonságiak fogadták. Ekkor megcsörgetett gazdi, lehetett kifelé tuszkolni Fricit, aki köszönte, inkább bent maradt volna. Kiderült, hogy csak gazdinak volt dolga Budaörsön, Frici két utcányira lakik innen és nem ez az első alkalom, hogy jönni kell érte. Vizes kutyát telefonálás közben irodaház aulából vészkijáraton kituszkolni nehéz feladat. Inkább zsebre tettem a telefont, úgysem hallottam már benne a gazdit. Viszont láttam egy tilosban épp leparkoló autót. Ez biztos ő. De miért a MOM Parkba megy be?? Kutyát otthagyom, vészkijáraton kirohanok, kalimpálok az illatosan krémezett, kutyaszagú kezemmel. Igen, ő az, mert bólint arra, hogy Frici!!??
A nagy rózsaszín szívecskés, tűzijátékos boldog egymásra találásról lemaradtam, mert inkább az autónál maradtam, nehogy baj legyen a tilosból. És a megkönnyebbülős hálálkodás elmaradásából arra következtettem, hogy Frici tényleg notórius szökő lehet, kissé mintha lapított volna a gazdi karjaiban, mint aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre. Minden jó, ha jó a vége, napi jócselekedet kipipálva. Bárcsak minden talált állat ilyen könnyen visszakerülhetne a gazdájához. Mindenki írja valahogy rá a kutyusa nyakörvére a telefonszámát!!!
És miközben Fricivel épp történetünk végéhez érünk, egyszer csak hallom ott az Alkotás úti forgalom zajában: Szia, Hajni! Egy végtelenül kedves hang szólít. Nelli, a régi szomszéd Robi bácsiék nagyobbik lánya köszönt rám ilyen meleg szívvel. Hogy milyen jól is tud esni egy ilyen barátságos gesztus ebben a rideg világban! És milyen kicsi a világ! Itt lakunk egymástól pár száz méterre és előbb futunk egymásba a Hegyvidéken. Az pedig, hogy ennyire számon tart minket, igen, rólatok is kérdezett! - az egész napomat bearanyozta. Képzeljétek, az MTK-ban már a felnőttek közt röplabdázott és most a TFSE csapatában játszik! Búcsúzóul egy nagy ölelést is kaptam tőle. 💖
