Tomink mostanában potyogtatja a soron következő fogait (vámpírfogak, kisörlők). Talán egyszer ha mondta, hogy mozog az egyik, másnapra ki is esett, a többiről nem is szólt, csak közölte, hogy újabbat húzott ki magának. Fogtündérünk szorgosan teszegeti el a dobozkába, fel is címkézi dátummal (igazából nem gondolta át, hogy minek is, de majd csak lesz velük valami... lehet, hogy így kezdődik az időskori gyűjtögetés). Nálunk néhány napos átfutással történnek az ilyen dolgok, így a fogacskák is elidőznek egy darabig a TV szekrényen, megúsznak finoman a padlóig pofozgató macskamancsokat, porszívót, míg sorra nem kerül a helyrerakásuk.
Tegnap este, miután elbúcsúztunk egymástól és álomra hajtottátok fejeteket, kicsit pakolásztam a nappaliban, jöttem-mentem a ruhakupacokkal. Egyszer, ahogy jövök vissza, egy pillanatra összerezzentem, mert a szemem sarkából úgy tűnt, mintha a kanapén ülne valaki keresztbe tett lábakkal. De szerencsére csak az olyan formán lefolyó strandtörölköző adta ki ezt az alakzatot, azonnal meg is nyugodtam és a zoknik csoportosítása közben épp azon morfondíroztam, vajon nem nézek-e túl sok horrorfilmet, hogy ilyen reakcióim vannak. Ebben a pillanatban ugyanonnan egy erőteljes reccsenést és földre koppanást hallottam. Odanézek, Lili is besiet az erkélyről és máris mutatja az orrával, mi adta ki a hangot: TOMI FOGA FOGTA MAGÁT ÉS LEESETT A TV SZEKRÉNYRŐL. CSAK ÚGY.
Felveszem, nézegetem, ez nem ilyen volt. Ez ketté van törve. Á, ez volt a reccsenés! Ott a másik fele a madár mellett. Ahha, szóval akkor ezért nem stimmelt múltkor sem a matek, hogy miért van eggyel több fog, és miért néz ki olyan furán, valószínűleg azzal is ez történhetett, csak azt nem hallottuk, mikor szétpattant. De miért történik ez velük?? Mi van, ha a gyerek szájában robban szét?? Siettem Tomihoz elújságolni a friss horrorsztorit, hátha még nem aludt el. Réka is kijött persze a susmusra. Miután kielemeztük a történteket, visszafeküdtetek, egy óra múlva Apa is hazaért a PSB koncertről, neki is elújságoltam, és mikor visszanéztem a kamerán, akkor lettem igazán libabőrös, ugyanis a fogtörést megelőzően a felvételen egy jól hallható statikus zaj kezdődik, szétpattan a fog, aztán megszűnik a zaj. MI VOLT EZ???
Hogy tovább fokozzam, mikor a coviddal kint aludtam a nappaliban, egyik éjszaka állandóan bekapcsolt magától a TV. Apát is felébresztettem szegényt, hogy csináljon már valamit, mert nekem nem sikerült jobb belátásra bírni. Azóta sem tudjuk, mi volt ez a paranormális jelenség. A Somfában egyszer-egyszer előfordult, hogy Kornél véletlenül bekapcsolta éjszaka a tévét, ahogy a puffon elhelyezkedett, de Selyem és Lili vagy én sem voltunk a távirányítók közelében. Kornél cica, te vagy az?? Vagy ki lakik még itt velünk? Vajon másokkal is előfordul itt ilyesmi? Mindenesetre nagyon izgi!!!
Erős idegzetű olvasóim itt és itt tekinthetik meg hideglelős estéinket és pihentető éjszakáinkat. 😱😆⃝