A nyár egy szempillantás alatt tovaillant. Még mindig tart a Covid-helyzet, de szerencsére a nyári hónapok alatt csak a bolti maszkviselés miatt éreztük furcsábbnak a mindennapokat, ennél súlyosabbá nem vált a dolog. Volt is néhány reklám a tévében, amik már kifejezetten a szigorítások feloldását ünnepelték, most már végre találkozhatunk, megölelhetjük szeretteinket, stb., hogy ezt miből szűrték le, azt nem tudom, mert a vírus változatlanul köztünk volt. Most, szeptember vége felé, ismét beindult a hullám. Ti elkezdtétek a sulit, nem sok lelkesedéssel. Ahogy Tomi elsős évnyitóját, úgy Rékáét sem sikerült teljes jelenlétünkkel végigkísérni. Ez van, valahol biztos visszakapjuk más formában ezeket a meg nem szerzett pillanatokat. Hosszú évtizedeken keresztül a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a kis elsőst bekíséri a szülő a tanterembe, készül a kép a padban ülve, megkönnyezzük az újabb lezárult korszakot, izgatottan várjuk az első napok beszámolóit. Most ilyen nincs. Helyette maszk, távolságtartás, kézmosás, fertőtlenítés, szigorú rend.
Rékát annyira kimerítették az első hetek, de lehet, hogy egy kicsit az elfogyasztott fagyimennyiség is közrejátszott, hogy múlt hét péntekre kidőlt. Torokfájás, majd jó zörgős köhögés. Most otthon pihenhet végre egész héten. Tomi fel is van háborodva szegény. "Szerencsére" Apa még mindig home-officeban dolgozhat, így könnyebben menedzselhetők a betegségek. Elvileg én is csak 2 napot kellene bejárjak, de az új alelnökökkel ez nem nagyon kivitelezhető. De sebaj, amíg egészség van, addig nem is panaszkodom!
Május 24. óta - hihetetlen, hogy más ennyi ideje!!! - van velünk Selyem cica, akit az oroszlányi állatvédőktől fogadtunk örökbe. Veszélyes ilyen oldalakat követni, mert szebbnél szebb cicák képeinek kell folyamatosan ellenállni. Még februárban (te jó ég! ráadásul 29-én) elmentünk az Illatos útra, mert eldöntöttük, jöhet egy cica hozzánk, de megdöbbenésünkre egy cica sem volt örökbeadható, akit kinéztünk, nem ajánlották gyerekek mellé, mert nagyon vad volt, meg sem nézhettük. Sajnáltuk nagyon szegényt. Aztán hívtam az oroszlányiakat, ott sem volt elérhető egyik cica sem, akiket kinéztünk. A Noénál sem volt senki. Aztán egyszer csak megláttam Selyem cicát és azonnal jelentkeztünk, nehogy megint pórul járjunk. Leszaladtunk Bonyhádra a hordozóért és akkor már levágtuk a füvet is Mami udvarán, aztán mehettünk Oroszlányba (-ra?)! Hááát, a videón doromboló, dörgölőző kis tündér helyett egy rettentően ijedt és vad cica "várt". Tele kételyekkel és megbánással vittem le hozzátok az autóba, közben is prüszkölt és próbálta kifeszíteni magát a hordozó ajtórácsán... Egy cuki, ölelgethető cicára vágytunk és hazaviszek egy vadmacskát... De nem adtuk fel, egy hét alatt a kanapé alatt kuksoló, vagy a rejtett üregeiből kihalászott csapzott kis állatkából egy kedves, játékos, de még mindig ijedős cica lett. Eltelt 4 hónap, azóta rendesen kikerekedett, gyönyörű cicamaca lett, igazi családtag. Csodálatos volt megélni a szelídülését. Még a nyaralás miatt sem kellett volna annyit aggódnom előtte, hogy mi lesz vele egyedül, mi lesz a lakással, a bútorokkal... mert egy tünemény angyal volt, nem bántott semmit, napközben aludt, rá-rá néztem a kamerán, éjjel meg játszott az egerével. XD. Végtelenül hálás vagyok Anikónak, hogy ilyen türelmesen és kitartóan jött hozzá naponta kétszer is!
Szóval vigyázni kell, mert jönnek a cicák cukibbnál cukibb képeken. Lilire, a rosszcsont kis gyönyörűségre azonnal felfigyeltem, mikor megjelent nyáron az oldalon. Na, erre a kiscicára azonnal lecsapnak, milyen szerencsés lesz a gazdija! Aztán újabb kép, újabb hét, újabb kép, újabb hét. Lili még mindig megvan??? Hogy lehet ez?? Nem sokáig teketóriáztam, Lili nem lehet másé akkor, csak a miénk! És mentünk érte augusztus 15-én. Pont onnan hoztuk el, ahonnan Selymet! Nagyon örültek nekünk az idigazdik! De főleg, hogy végre megszabadulnak szélvész Lilitől! XD Titokban tartottuk Lilit, épp Bonyhádon voltatok. Vigyáznunk kellett, nehogy meglássátok video chat közben. :D Már úgy szerettétek volna látni Selymet, végre hazahoztunk titeket, "Hol vagy, Selyem?" - kerestétek. És Lili várt a közlekedőben (Selyem fedezékbe vonulva a konyhaszékemen)! Jó nagy meglepi volt! Hú, ideje képet küldeni rólatok, csajok!
Így hát feladva korábbi elveimet, a minimál letisztult patika lakást, duplán is cicásodtunk. A félelmeim hálisten nem igazolódtak be, főleg, hogy a szilikátnál sokkal tutibb almot találtunk, ami teljesen szagmentes. Nem szőröznek, nem koszosak, nem szagosak, teljes a boldogság. Most már egyértelműen az a mottónk: cica nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Reggelente már nem a tévét kapcsolom be, hanem a cicákat nézzük, ahogy kergetőznek, vagy odajönnek egy kis simire, együtt alszanak velünk, vagy kint lazulunk az erkélyen... Végtelenül aranyos kis szeretetgombócok.
