Itt a nyár, annak minden szépségével és nyűgével együtt. Tomi múlt szerda óta a balatonlellei táborban; szombati másfél perces élménybeszámolód alapján nagyon jó ez a tábor neked, amit nagy örömmel hallgattunk. Pénteken jössz haza, a költözés napján. Tegnap Rékát is levittük Bonyhádra, így most teljes gőzzel a költözködésre koncentrálhatunk Apával. Már amikor otthon vagyunk. Tehát mondjuk minden nap délután 5-től tízig. Ha így nem fog menni, sehogy sem menne. Mikor az ember elképzeli, hogy hogy fog költözni, látja a dobozokat, amikbe szépen bepakolja a szekrények tartalmát, jönnek a költöztetők, átviszik a szekrényeket, dobozokat, kipakolunk, bepakolunk, kész. Az ember nem veszi számításba, hogy mennyi haszontalan sz@rt is halomozott fel az évek során, amit még dobozolni is kész kihívás, a végén mindent csak ömleszt, vagy szanál..., hogy a konyhát nem lesz kedve befejezni a szerelőnek, hanem ránk bízza, fejezzük be, ahogy szeretnénk, de leginkább csempéztessük le a falat a kész konyhabútorral. Nem készül fel arra, hogy hónapokat csúszik a garanciális javítás, hiába is rendezkedik be a fürdőszobába, ürítheti is ki, mert jönnek majd szétverni az egészet porral, kosszal, zajjal. Hogy a hullámzó parkettával nem tudnak majd mit kezdeni, barátkozzunk meg vele. A csempe dekorcsíkját is alap, hogy figyeli a burkoló, hogy folytatólagosan és ne véletlenszerűen álló és fejjel lefelé felrakott elemek váltakozzanak, kivéve, ha ezt a Metrodomban rakják fel. Ezekre nem lehet felkészülni, és sokat elvesz az új otthon felett érzett boldogságból. De ahogy egyre otthonosabbá varázsoljuk, úgy simulnak az idegek is és lassan dereng már az a fény az alagút végén. Metródomb, mi így szeretünk. Mert hogy Réka szerint ez a neved.
