Nem telt el még öt év sem amióta világra jöttél, néhány napja olyan meglepő és mély érzésekkel szembesítettél minket, hogy azóta is csak pislogunk.
Augusztus 20 közeledtével mindig komolyan eltökélem magam, hogy megnézem/zük az István a királyt. Na, volt is egy felvételünk, amit Apa 2013-ban készített, az Alföldi Róbert-féle szegedi dóm-téri. Végre tényleg eljött a pillanat, mindenki nagy egyetértésben leült a tévé elé és a tűzijáték után indult is a felvétel. Naggyon tetszett mindannyiunknak, (Apa persze már látta, nem várt öt évet vele...), nem csalódtam Alföldiben, tele van finom kis fanyarságokkal, mélyen megélt érzelmekkel, nekem egyben volt.
Ahogy néztük, arra gondoltam, hogy Réka a pocakomban volt, mikor játszották a darabot, most meg itt ül és elvarázsolja már őt is.
De hogy teljes legyen a kép, ragaszkodtam ahhoz, hogy lássátok az eredeti, 1983-as királydombi előadást is és meséljünk a szereplőkről, akiket előző este láttunk. Így augusztus 21-én megnéztük azt is.
Rendesen kiveséztünk mindent, eltehetjük most már jövőre, gondoltam.
Haha.
Réka nem sokkal ezután (26-án) egyszer csak azt kéri, hogy nézzük meg azt, amiben az a bácsi a szép fényes palásttal, kék ruhában énekel. De ugye megnézzük, Anya?
Fú, hát, jó, valamikor megnézzük, jó?
Anya, nekem tudod, ki tetszik abból az éneklősből? Majdnem rávágtam, hogy hát biztos a Réka, és milyen klassz, hogy te is Réka vagy, ugye? De gyanús volt, hogy a palástos bácsit emlegetted, hát rákérdeztem: István?
Igen! A F e k e P á l? Miért ő a kedvenced?
Mert szépnek látom az arcát.
Mert szépnek látom az arcát.
És innentől a helyzet fokozódott.
Augusztus 27. Anya, megnézzük az István a királyt? Amiben az a bácsi van, mert ő a kedvencem. A Feke Pál. Szülinapomra szeretnék egy István a király figurát, aki olyan, mint a Feke Pál.
De édesem, nem hiszem, hogy bárhol is találnánk Feke Pál figurát, ő nem olyan, mint Elsa, tudod, ugye?
De akkor PLÜSSBEN, tök örülnék neki, ha lenne egy ilyen plüssöm!
HELP!!!
Kész vagyok, megzabálom azt az elvarázsolt négy és fél éves kis fejedet. Nincs mit tenni, Tűzoltó Sam, Elsa és Gru meghajolt Feke Pál előtt, aki elfoglalta az arany trónust és beragyogja kis világod égboltját.
Ha plüsst nem is tudtam hirtelen varázsolni neked, háhá, nyomtatni azért tudunk! Fú, mennyi Feke Pál kép van az interneten! Kiválasztottuk a legszebb képet róla, kinyomtattam, majd találtunk egy még szebbet, A4-ben kellett kinyomtatni. Ne tegyük keretbe, magammal akarom vinni mindenhova, mert hiányozni fog, erélyeskedtél. A túl kicsiben kijött kép sem veszett kárba, szépen lerajzoltad köré a kedvenc jeleneteidet a rockoperából. Míg próbáltam magamhoz térni az elolvadás és a döbbenet közt vergődve, hallom, hogy örömködsz a képek felett. "Elájulok mindjárt, olyan szép!" Még tejszínhabot is tettél rá játékból és kérted, hogy majd egyszer csináljak rólad egy képet az új kincseiddel.
Kész vagyok.
Ma újra megnéztük, és nem is bánom, mert mindig felfedezek egy-két újabb mozzanatot, amit azelőtt nem vettem észre. Fantasztikus lehetett élőben látni, de aki ott volt, annak is melegen ajánlom, nézze meg még egyszer-kétszer a felvételt! Betti mondta, hogy mennek az Operettbe Borkával az István a királyra, hát gyorsan megnéztem, "érdemes-e" nekünk is. Elvileg érdemes, Koppányt játssza Feke Pál, de nem minden előadáson. Megbeszéltük, hogy akkor is megnézzük, ha nem ő lesz Koppány, mert azért mással is valószínűleg jófajta előadást kapunk. Októberben tehát irány az Operettszínház! Aztán a többit majd meglátjuk. Ígértem még, hogy azt a képet is kinyomtatom neked, amin a szép feleségével vannak gyönyörű ruhákban.