Néhány éve egészen apró dolgok miatt szaladtam a géphez, hogy bepötyögjem, mára meg folytonosan emlékeztetnem kell magam, hogy legalább a suliról írjak pár sort!!! Szörnyű vagyok. Pedig nagy horderejű dolgok történnek velünk nap mint nap! Na most magas a labda, nem bírom megállni, hogy ezekben a pillanatokban itt "vigyáz rám" egy TEK-es kolléga az ajtó előtt, mert balhé esetén hozzám fogják menekíteni a védett személyüket, akiről csak annyit mondhatok el, hogy egy miniszter és szemüvege is van. De ez semmi ahhoz képest, hogy múlt héten kiderült: Tomit FELVETTÉK ANGOL TAGOZATRA a Janikovszkyba!!!
Hosszas vívódás után kötöttünk ki a Janikovszkynál. Megjártuk a "hitgyülis" iskolát - komolyan! nem röhög! - megnéztük a Kosztolányit, mert öko és szép az udvara, de a számtalan hallott, látott és tapasztalt élmény alapján maradt a Janikovszky. Oda megy Norbi is, ez Tomi legfőbb nyomós indoka, láttunk pár órát lelkes gyerekekkel, pozitív kisugárzású tanítókkal, végül is a termek sem olyan nyomasztóak, ahogy korábban elképzeltem, sőt, kifejezetten barátságosak voltak, amiket láttunk; lesz uszoda, és angol, ami csak jól jöhet a későbbiek során. Egyedüli szívfájdalmam az Üllői út a 6 sávjával, ami közvetlenül az iskola épülete mellett fut. Nekem nagyon fura, hogy míg a sokkal zöldebb környezetben található szomszédos iskolákban látom a törekvést a zöld felületek kialakítására, a természetközeliségre, a Janikovszkynál, aminek pont a legnagyobb szüksége lenne rá, valahogy nem látom ugyanezt. Vannak komoly és elszánt terveim, hogy majd akkor én küzdök a zöldítésért, az udvar barátságosabbá tételéért, hát meglátjuk, mire megyek velük.
Túl vagyunk a 2018-as országgyűlési választásokon. Csoda nem történt, maradt minden a régi. Ahogy cseperedtek és nyílik az értelmetek, lassan bevonunk titeket is a "nagy politikába". Eljöttetek velünk a tüntetésre, és ahhoz képest, hogy úgy terveztük, rátok való tekintettel, hogy ne legyen túl kimerítő és "uncsi", csak egy darabig megyünk a tömeggel, aztán kiválunk és hazamegyünk, hát olyan szuperül végigcsináltátok velünk, hogy azóta is dagad a mellem a büszkeségtől! Megismerkedtünk Leóval és anyukájával, és velük vonultunk végig az Operától az Országházig. Nagyon jól kijöttetek egymással. Sokan érkeztek gyerekekkel, fantasztikus volt megélni, hogy ott vagyunk és jobbos-balos együtt fejezi ki nemtetszését a visszásságok miatt. Jó volna hinni, hogy minderről egy olyan történelemkönyvben fogtok már tanulni, ami végre helyén kezeli a dolgokat. Hát, kíváncsian várom.